Featured

Novemberi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2012

2012 novemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Mindenszentekre alább kitérünk. A tilalom alól november 4-től mentesülnek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy idén szeptemberben és októberben is, egészen november 3-ig (szombaton 24:00 óráig) a kamionstop „őszi rendjét” kell alapul venni, azaz addig a fenti korlátozás mind a belföldesekre, mind pedig a nemzetközisekre vonatkozik. November 4-től azonban már „téli rend” irányadó: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra. Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2012. október 31. (SZE) 22:00 órától » november 1. (CS) 22:00 óráig (Mindenszentek)

2012. november 3. (SZO) 22:00 órától » november 4. (VAS) 22:00 óráig
(vasárnap 00:00 órától az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2012. november 10. (SZO) 22:00 órától » november 11. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2012. november 17. (SZO) 22:00 órától » november 18. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2012. november 24. (SZO) 22:00 órától » november 25. (VAS) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON — A kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti, melyet mindig megtalál a holnapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »)


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »

 

Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KOPP KFT. KOPP KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sandolita Kft. Sandolita Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Teleki János Teleki János Ivanov György Ivanov György Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Lévai László Lévai László Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KOPP KFT. KOPP KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kolesza György Kolesza György Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Sandolita Kft. Sandolita Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft.