Országos útmenti razziát tart a rendőrség

Háromnapos kiemelt ellenőrzéssorozatot tartanak a rendőrök Magyarország útjain. A 2014. február 10-12. között esedékes akció során elsősorban a buszokra és tehergépjárművekre fókuszálnak az egyenruhások — derül ki az ORFK Balesetmegelőzési Bizottságának friss tájékoztatójából.

A nemzetközi „TISPOL European Operation Truck & Bus” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampány keretében a hatóság mind a magyar, mind a külföldi járműveket vizsgálja. A gépkocsivezetőktől főként a vezetési és pihenőidőre vonatkozó dokumentumokat és a menetokmányokat kérik, de kiemelt szempontként határozták meg a műszaki állapot felmérését és az ADR-es járművek ellenőrzését is.


Részletek (ORFK-OBB) »


Egyesületünk szeretne segíteni a fuvarozó vállalkozásoknak ill. azok gépkocsivezetőinek, hogy jogszabály-ismeretekkel felvértezve készülni tudjanak a kontrollra, és biztosan megállják helyüket egy esetleges közúti ellenőrzésnél. A kiemelt szövegrészekre kattintva alább megnyithatja azokat a főbb ismertetőket és jogszabályokat, melyek betartásával elejét veheti a bírságolásnak. (Európai anyagoknál a magyar nyelvű változathoz a megnyitás után keresse a „HU” jelet!)


KRESZ (1/1975. évi KPM-BM együttes rendelet) — benne: előzés, sebesség, rakománytúlnyúlás, közlekedési szabályok

561/2006/EK rendelet — benne: tachográf, vezetési és pihenőidők

Tevékenységigazoló lap: letölthető 22 nyelven! — használat, kitöltés, egyes esetek

261/2011-es kormányrendelet — benne: engedélyek, menetokmányok, fuvarlevél és menetlevél kitöltése és adattartalma

Magyar útdíjfizetés tehergépjárműveknek — árak, pótdíjak, díjköteles szakaszok

Magyar útdíjmatricák (kistehergépjárművek, buszok) — árak, érvényesség stb.

Budapesti behajtás tehergépjárművel — online engedélykiadás, díjak, térkép, övezetek, BKK

6/1990 (IV. 12.) KöHÉM rendelet — benne: megengedett össztömeg, tengelyterhelés, szélesség, hosszúság, magasság, gumi, poroltó, mérettábla, műszaki állapot


Eredményes tallózást, balesetmentes közlekedést kívánunk!

 

SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Sandolita Kft. Sandolita Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft.