Molnár Zoltán a Személyszállítási Tanács titkára

Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, a személyszállítási társelnök jelölése alapján, az MKFE főtitkárának, valamint a Személyszállítási Tanács Elnökségének egyetértésével 2016. december 6-ával Molnár Zoltánt nevezte ki az Személyszállítási Tanács titkárának.


Molnár Zoltán már fiatalon beleszeretett a közlekedési szakmába: édesapja kisteherautón dolgozott, így hamar, a családon belül megismerhette a fuvarozás örömeit, nehézségeit. Zoltán az érettségi és a sorkatonai szolgálat teljesítése után autóbuszvezetőként kezdett dolgozni. Másfél évtizedet töltött a szakmában, így buszos szemmel is megismerte az ország minden részét. Jelenlegi megbízatása során nagyban tudja hasznosítani a gyakorlatban szerzett tapasztalatait.
 

A közlekedés szeretete és tanulási vágya miatt 2005-ben megszerezte a Közúti Személyforgalmi Tiszti Oklevelet. 2015. januárjában végzett a Nyíregyházi Főiskola Közlekedés mérnöki BSc szakon. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Közlekedés mérnök MSc szak végzős hallgatója.

Első szakdolgozatával, amelynek címe a „Közösségi közúti személyszállító gépjárműpark vizsgálata és a férőhelyszükséglethez igazodó optimalizálása” indult a TDK, majd a 32. OTDK versenyen, ahol a Műszaki szekcióban, Közlekedés építés közlekedés üzem 2 tagozatban 3. helyezést ért el.

A jelenleg készül második szakdolgozata, melynek témája a budapesti turista autóbuszok közlekedésének és parkolásának szabályozása.

Molnár Zoltán nős, egy gyermek édesapja.

 

Tisztelt Tagjaink!
Kérjük Önöket, hogy személyszállítással kapcsolatos szakmai kérdéseikkel, észrevételeikkel keressék Molnár Zoltánt az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: 06 (1) 252-0688/229-es mellék

Mobil: + 36 20 382 3440

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A kinevezéshez gratulálunk, a munkához sok sikert kívánunk!

 

 

MKFE kommunikáció

 

Sascamion Kft. Sascamion Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Transvinning Kft. Transvinning Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. K és V KFT. K és V KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Sascamion Kft. Sascamion Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Transvinning Kft. Transvinning Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. K és V KFT. K és V KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ.