Finiséhez ért az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények között zajló, július elején indult felújítás. Október 27-én és 28-án (szombat és vasárnap) a bicskei csomópont Győr felé vezető oldalán végeznek még aszfaltozást, ezért az országhatár felé vezető oldalon Bicske irányába nem lehet majd lehajtani. Szombaton ezen kívül az 51-es és 54-es kilométerszelvények között megkezdik a sávelhúzásos terelés bontását is.
Az M1-es autópályán zajló felújítási munkálatok végén a kivitelezők az előzetes tervek alapján a bicskei csomópont fel- és lehajtó ágain végeznek aszfaltozási munkákat 2018. október 27-én reggel 7.30-tól egészen 28-a délután 15 óráig. Ez idő alatt a csomópontban Budapest felől lehajtani Bicske irányába, illetve Bicskéről Győr felé felhajtani nem lehet, de az M1-es autópályán az országhatárig haladhatnak az autósok! A csomópont fel- és lehajtó ágainak korlátozását már a zsámbéki csomópont előtt jelezni fogják a szakemberek, azok a közlekedők, akik Bicskére szeretnének eljutni, az 1-es főút zsámbéki és a tatabánya-óvárosi csomópontja között kerülhetnek. Ezzel párhuzamosan az 1-es főút Fejér megyei érintett szakaszán a 7,5 tonnás súlykorlátozást a munkák idejére időszakosan felfüggesztik.
A felújítási munkák mellett az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán az 51-es és 54-es kilométerek közötti sávelhúzásos terelésének bontását is elkezdik szombat reggel a szakemberek, amennyiben azt a hétvégi időjárás is engedi. A bontás ideje alatt a jelzett szakaszon a forgalom egy sávon haladhat majd.
A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, így az előzetes terveknek megfelelően november közepére várható a teljes körű befejezése.
Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a kivitelezők szakemberei a korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri.
MKFE-kommunikáció
Szakmai nap a Szuro-Trade Kft. szervezésében Kelet-Magyarországon. Információ- és tapasztalatcsere az ömlesztett árus szállításról.
Tisztelt Tagjaink!
A Szuro-Trade Kft. hiánypótló szakmai fórumot és kiállítást szervez 2018. november 9-én Kótajon (Verba tanya), ahová szeretettel meghív minden – elsősorban ömlesztett áru szállításával foglalkozó – MKFE-tagvállalkozást.
Az eseményen minden olyan téma szóba kerül, amely a belföldi és nemzetközi ömlesztettáru-szállítással kapcsolatos, illetve az ezzel foglalkozó vállalkozások érdeklődésére tarthat számot: járműspecifikációk, nyomkövető rendszerek, TSM-rendszer, növekvő útdíjak.
A szakmai nap kiemelt témája a Peischl kifejezetten ömlesztett áru szállításához kifejlesztett mozgópadlós pótkocsija lesz, amelyet a Szuro-Trade Kft., a Peischl magyarországi képviselője mutat be.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részletes programot ITT találja.
Kérjük, részvételi szándékát, a résztvevők számával jelezze Volosinovszki Lászlónak: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., +36-30-208-2387.
MKFE-kommunikáció
Tisztelt Kolléga! Gégény Tamás az MKFE Árufuvarozási Tanácsának tagja, és a Belföldes Munkacsoport vezetője ezúton tisztelettel meghívja Önt a belföldi fuvarozásban tevékenykedő kollégák 2018. október 26-i szakmai konzultációjára Debrecenbe.
Tisztelt Tagunk! Galambos István az MKFE Bács-Kiskun, valamint Surányi László az MKFE Békés és Csongrád megyei képviselője ezúton tisztelettel meghívja Önt az Egyesület szakmai konzultációval egybekötött megyei klubnapjára. A találkozón részt vesz az MKFE elnöke és az elnökség tagjai is!
Tisztelt Tagunk! Tóth Csaba, az MKFE Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei, valamint Konyári Antal, az MKFE Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselője ezúton tisztelettel meghívja Önt az Egyesület szakmai konzultációval egybekötött megyei klubnapjára. A találkozón részt vesz az MKFE elnöke és az elnökség tagjai is!
A családtól érkezett Egyesületünkhöz a szomorú hír, hogy néhány nappal ezelőtt, 78 éves korában elhunyt Torma Imre, az MKFE Arany Emlékéremmel is kitüntetett egykori elnöke, a Hungarocamiont csaknem egy évtizeden át irányító, széles szakmai körökben is elismert közlekedési szakember. | ![]() |
Elfogadta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete elnökének meghívását, és november 20-án személyes találkozó keretében veszi át az Egyesület versenyképesség javító intézkedési terv javaslatát Palkovics László miniszter úr. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről a találkozón részt vesz Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is.
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat és Ügyfeleinket, hogy az Egyesület miskolci és nyíregyházi ügyfélszolgálati irodái október 13-án (szombat) zárva tartanak, a győri és a budapesti iroda pedig 13:00 óráig lesz nyitva.
A Magyar Közút tájékoztatása szerint az alábbi forgalomkorlátozásokra lehet számítani október 6. és 8. között.
Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a térségben zajló beruházásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-as telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
MKFE Kommunikáció