Az inflációkövető, automatikus útdíjemelésre tett javaslat visszavonását kérik az érdekképviseletek

A jelenlegi gazdasági környezetben, a bizonytalan gazdasági kilátások és az ezidáig nem megvalósított alágazati támogatások hiányában nem szabad a végletekig kifeszített hazai vállalkozások működési feltételeit tovább rontani, költségeiket növelni – áll a közös levélben, amelyet az MKFE és a NiT Hungary az országgyűlési frakciók és vezetőik részére küldött meg. A levélben az érdekképviseletek rámutatnak arra, hogy a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beterjesztett, az automatikus, inflációkövető útdíjemelést lehetővé tevő szabályozás bevezetése a hazai közúti közlekedési vállalkozások tömeges megszűnéséhez vezethet.

„Jelen helyzetben, amikor a vállalkozások a túlélésért küzdenek és jelentős piacvesztést kénytelenek elviselni nem szabad a költségeiket növelni, mert ezzel több tízezer magyar ember/munkavállaló munkahelyét és családjaik megélhetését veszélyeztetik” – szögezik le a levélben az érdekképviseletek, azt kérve, hogy a hazai vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében a tervezett formában ne fogadják el a képviselők a jelzett jogszabályok módosítását.

„Továbbra is a szigorúbb ellenőrzést tartjuk fontosnak kiemelni, ide értve az e-reg rendszer azonnali beüzemelését, mert kizárólag a hatékony ellenőrzésekkel lehet megőrizni a hazai vállalkozások versenyképességét, és csak így lehet távol tartani a magyar (és EU-s) piactól az útdíjat nem megfizető, jogosulatlanul tevékenykedő üzembentartókat. E vállalkozások megbüntetésével és kiszorításával a versenyképességünkre gyakorolt kedvező hatás mellett – a tavalyi év végén szerzett tapasztalatok alapján – jelentős költségvetési bevételre tehet szert az állam” – zárja sorait az MKFE és a NiT Hungary.


A levél teljes terjedelmében INNEN» tölthető le.

MKFE Kommunikáció

 

Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Nagy Imre Nagy Imre Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Nagy Imre Nagy Imre Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás