Látni és látszani 2021

Látni és látszani 2021

2021. október 25-én kezdetét vette az idei „Látni és Látszani” közlekedésbiztonsági akció, mely december 10-ig tart. A kampány minden évben két részből áll: felkészülési és ellenőrzési ütemből. A felkészülés keretében (a személyautósok mellett) a busz- és tehergépjárművek üzembentartói, vezetői szintén kérhetik a jelző- és világítóberendezések ingyenes műszaki ellenőrzését az erre kijelölt országos szervizhálózat valamelyikében. A gépkocsivezetőket ugyanakkor díjmentes látásvizsgálatra várják az akcióhoz csatlakozó optikusok. A kampány egyúttal felkészülés a rendőrség őszi-téli ellenőrzéssorozatára.

Miért hasznos az akció?

A nappalok rövidülésével, a hosszú, párás őszi esték beköszöntével megváltoznak a látási és útviszonyok. A balesetek jobban megelőzhetők, ha mind a jármű, mind pedig annak vezetője felkészül az őszi-téli közlekedésre. Mint az utakon megfigyelhető, még mindig nagyon sokan vannak, akik hiányos jelző- és világítóberendezésekkel indulnak útnak.


A majdnem két hónapon át tartó őszi kampány immár hagyománnyá vált Magyarországon: az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) 2012 óta minden ősszel megszervezi azt a téli közlekedési viszonyokra való felkészülés elősegítésére. A csatlakozó járműipari szakszervizek és optikusok köre a kampány indulási napjától folyamatosan bővül. (Volt olyan év, amikor 18 ezer jármű-üzemeltető élt a műszaki és/vagy látásvizsgálat díjmentes lehetőségével.)


Buszosok és kamionosok is részt vehetnek?

Igen! Mint egyesületünk kérdésére a főszervező közölte: a „Látni és látszani” kampány nem tesz különbséget a járműkategóriák között! Így akár tehergépjárművel, autóbusszal is igénybe vehető ez a 7 héten keresztül fennálló szolgáltatás, melynek csupán a szerviz mérete, adottsága, technikai felszereltsége, kapacitása szabhat határt. Minden esetben célszerű ezért előzetesen érdeklődni a kiszemelt szerviztől, hogy felkészültek-e nagy járművek fogadására. Ami a gépkocsivezetők szemvizsgálatát illeti, a szervezők itt sem tesznek különbséget abban a tekintetben, hogy a páciens milyen méretű vagy típusú gépjárművet vezet, és egyszerű B-kategóriás autóvezető vagy hivatásos gépjárművezető-e.


Az akcióhoz várhatóan idén is több száz szerviz és optikus csatlakozik folyamatosan országszerte. Javasoljuk: értesítse üzemviteli munkatársait és gépkocsivezetőit a kedvező lehetőségről, mely tehát ebben az évben 2021. október 25-től december 10-ig áll fenn!


A díjmentes vizsgálat után rendőri szigor következik!

A „Látni és Látszani” közlekedésbiztonsági kampány végéhez közeledve a rendőrség minden ősszel több hetes, intenzív közúti ellenőrzéssorozatot tart, mely (az előző évek gyakorlatához hasonlóan) várhatóan novemberben veszi kezdetét. Az ingyenes jármű- és látásvizsgálat voltaképpen a razziára való helyes felkészülést hivatott előmozdítani, hogy útjainkon a lehető legkevesebben legyenek balesetek részesei.


Azok a fuvarozók, akik telephelyükön tevékenységi körhöz bejegyzett javítóműhelyet üzemeltetnek, akár szervizként is regisztráltathatják magukat a közlekedésbiztonsági kampány internetes portálján!



www.latnieslatszani.hu »


LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Lévai László Lévai László Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. WSZL WSZL Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Teleki János Teleki János BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MG Sped Kft. MG Sped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bíró Tamás Bíró Tamás TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Lévai László Lévai László Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. WSZL WSZL Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Teleki János Teleki János BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila MG Sped Kft. MG Sped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft.