Reptéri forgalomkorlátozás turistabuszoknak

Reptéri forgalomkorlátozás turistabuszoknak

2023. november 3-tól (péntektől) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti előterén a parkolótechnológiai berendezések cseréjét végzik, ezért november végéig ideiglenes forgalmi változás lép életbe. A buszok nem hajthatnak fel a terminál épülete előtti indulási szintre.

Az „arrival pick up-on, azaz az érkezési szint külső ívén már korábban megszűnt a buszok behajtása, ebben változás nem várható.


A buszok a „Busz Terminál” területén tudják felvenni vagy leszállítani utasaikat. Az utascser ezen a területen kényelmesen és biztonságosan történhet meg.


A „Busz Terminál” közvetlenül a „Terminál 2” előtt helyezkedik el, 1 perc sétára 2A és 2B Termináltól. A „Busz Terminált” az utasok fedett járdán, lépcsőn, illetve rámpán közelíthetik meg.


A 8 kocsiállásos „Busz Terminál”, a turbókörforgalmat a Terminál 2 irányába, a második kijáraton elhagyva, egyenesen haladva közelíthető meg. A „Busz Terminálnak” és a G portának közös bejárata van.


A parkolóban 10 perc díjmentes parkolás biztosított, azt követően a parkolás óradíjas. A teljes parkolási díj kifizetése után a parkoló legfeljebb 10 percig használható további díjfizetés nélkül.


buszterminál
idő díj (Ft)*
0 - 10 perc 800
11 - 30 perc 1.500
31 - 60 perc 2.800
2 óra 5.000
3 óra 7.000
4 óra 9.000
+ egy óra +2.000

* 10 perc türelmi idő egy napon belül csak az első két behajtás alkalmával érvényesíthető, a harmadik behajtás azonban (bármely parkolóban, az utasfelvételi és -kiszállítási területeket is beleértve) már díjköteles.


térképes nézet »

Forrás: Budapest Airport

 

TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nagy Imre Nagy Imre Végvári András Végvári András Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STV Kft. STV Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kolesza György Kolesza György MG Sped Kft. MG Sped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ivanov György Ivanov György ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Nagy Imre Nagy Imre Végvári András Végvári András Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. STV Kft. STV Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Kolesza György Kolesza György MG Sped Kft. MG Sped Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Teleki János Teleki János Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ivanov György Ivanov György ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft