Hszi Csin-Ping kínai elnök Budapesten — lezárások

Hszi Csin-Ping kínai elnök Budapesten — lezárások

2024. május 8–10. között hazánkba látogat Hszi Csin-Ping kínai elnök, akit több száz fős delegációja kísér. A magyar fővárosban több mint 60 forgalomkorlátozás lép életbe egészen péntek estig; az eseményt a BRFK koordinálja. Nemcsak a város belső területein, hanem a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, valamint az onnan ki- és bevezető utakon is lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az elnök pénteken késődélután hagyja el Budapestet, ezért a egészen péntek estig torlódásokra kell készülni. 

Megváltozik a forgalmi rend szerdától az M4-es - M0-ás - M5-ös - Nagykőrösi út útvonalon, valamint a Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért felső rakpart – Krisztina körút – Attila út útvonalon, illetve a turisták által is látogatott Budai Várban. Május 10-én (pénteken) a kínai delegáció a városból a reptérre vonul ugyanezen az útvonalon visszafelé.


Turistabuszok közlekedési rendje a reptéren:

Az elnök érkezése (szerdán): május 8-án (szerdán) 18:50-től a zárás feloldásáig a turistabuszok ill. nemzetközi menetrendszerinti járatok nem hajthatnak fel a terminálra az épület irányában (sem érkező utasért, sem induló utassal).

A buszokat a rendőrség a körforgalomtól a repülőtéri Aeropark (repülőmúzeum) parkolójában tereli, és ott kell megvárniuk a zárás feloldását. A zárás feloldására nagyjából szerdán 20:30 körül lehet számítani. (Ez lehet korábban is attól függően, hogy mikorra hagyja el a delegáció a repülőteret.)

Amennyiben a buszos szolgáltatók ebben az időtartamban várnak utasokat, két lehetőség adódik: a) vagy megvárják a zárás feloldását, amikor a buszok már be tudnak hajtani a buszterminál területére felvenni az utasokat, vagy b) a kolléga lesétál az utasokkal az Aeropark parkolójába.

Induló utasoknál is két lehetőség van: a) vagy még a terelés előtt kiérkezik a busz, és az indulási oldalon leteszi az utasokat, vagy b) az Aeropark parkolójától tudnak az utasok a terminálhoz gyalogolni a kiépített járdán.


Az elnök távozása (pénteken): május 10-én 16:20 órától a zárás feloldásáig a turistabuszok és a nemzetközi menetrendszerinti járatok nem hajthatnak fel a terminál épület irányába (sem érkező utasért, sem induló utassal). A buszokat a rendőrség a körforgalomtól a repülőtéri Aeropark (repülőmúzeum) parkolójába tereli, és ott kell megvárniuk a zárás feloldását. A zárás feloldására nagyjából 18:00 óra körül lehet számítani (ez lehet korábban is attól függően, hogy mikorra hagyja el a delegáció a repülőteret).

Amennyiben a buszos szolgáltatók ebben az időtartamban várnak utasokat, két lehetőség adódik: a) vagy megvárják a zárás feloldását, amikor a buszok már be tudnak hajtani a buszterminal területére felvenni az utasokat, vagy b) a kolléga lesétál az utasokkal az Aeropark parkolójába.

Induló utasoknál is két lehetőség van: a) vagy még a terelés előtt kiérkezik a busz, és az indulási oldalon leteszi az utasokat, vagy b) az Aeropark parkolójától tudnak az utasok a terminálhoz gyalogolni a kiépített járdán (erre a teljes zárás elrendeléséig van lehetőség).


Útinform: pillanatnyi forgalmi helyzet térképen (a torlódást vörös vonalak jelzik) »

a kínai delegáció miatti forgalmirend-változások Budapesten térképpel (BRFK) »

Kapcsolódó híradásunk:

Tour de Hongrie 2024 — lezárások, terelések (május 8-12.) »

 

Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KOPP KFT. KOPP KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lévai László Lévai László Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Németh Károly Németh Károly PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KOPP KFT. KOPP KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Lévai László Lévai László Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Németh Károly Németh Károly PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft.