Itthon a hőség miatt szombat éjjel nem lesz kamionstop!

Itthon a hőség miatt szombat éjjel nem lesz kamionstop!

A rendkívüli hőségre való tekintettel egyesületünk kérésére a közlekedési szaktárca a hazai utakon részben feloldja a nehéz-tehergépjárművek közlekedési korlátozását az előttünk álló, 2024. július 13-14-i hétvége éjszakáján. A közlekedési korlátozás felfüggesztése a szombat éjjeli, valamint a vasárnap hajnali órákra vonatkozik, így a tilalom szombaton és vasárnap egy rövidebb és egy hosszabb részletből áll majd.

A szabályos júliusi órarend szerint Magyarországon a tilalom szombaton 15:00 órától vasárnap 22:00 óráig lenne érvényben, azonban az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részben eleget tett szakmai kezdeményezésünknek, és szabad éjszakai közlekedést engedélyez a nehéz-tehergépjárműveknek. A szaktárca a döntését azzal indokolta, hogy a gépjárművezetőknek rendkívüli egészségi terhelést jelent a forró vezetőfülkében egyhelyben való vesztegelés, és a rendeltetési helyre el nem juttatott rakomány épsége is veszélybe kerülne. A szállító-fuvarozó vállalkozások a könnyítéssel egyszerűbben és gördülékenyebben tudják szervezni feladataikat.


2024. július 13-14-i hétvégén tehát belföldi és nemzetközi viszonylatban ezek lesznek a tilalmas órák a hazai utakon a 7,5 t összömeg feletti tehergépjárművekre:

2024. július 13. (szombat) 15:00 órától » 22:00 óráig
(tilalom valamennyi környezetvédelmi besorolású, hazai és nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárműre)

2024. július 14. (vasárnap) 06:00 órától » 22:00 óráig
(tilalom valamennyi környezetvédelmi besorolású, hazai és nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárműre)


tovább a szakminisztérium közleményére »

  MAGYAR KORLÁTOZÁSOK EGÉSZ HÓNAPRA (MKFE-tagvállalkozásoknak) »

Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Persped Kft. Persped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. STV Kft. STV Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Bertók Zoltán Bertók Zoltán VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERES Kft. VERES Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Persped Kft. Persped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. STV Kft. STV Kft.