Madárinfluenza és szállítási korlátozás Nógrádban

Madárinfluenza és szállítási korlátozás Nógrádban

Fontos tudnivaló az élőállat-szállítóknak, hogy 2026. január 10-én az állategészségügyi szakemberek madárinfluenza-vírust azonosítottak a Nógrád vármegyei Szügy községnél, ezért az ottani lúdfarm környezetében korlátozásokat, köztük szállítási tilalmat kellett elrendelni — közölte kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A szokásos joggyakorlat szerint a betegség kitörése körüli 3 km sugarú körben elrendelték a védőkörzetet, 10 km-es körben pedig kijelölték a megfigyelési körzetet. Fontos, hogy a baromfiszállítók egyeztessenek az érintett területen lévő farmokkal.

2025. április végén több mint 60 alföldi településen volt korlátozás madárinfluenza miatt, azonban ezek száma év közben háromra csökkent. A mostani friss, nógrádi eseten kívül (2026. január 12-i állapot szerint) még korábbi két dél-alföldi telepen áll fenn intézkedés. A betegség feltehetően vonuló vadmadarak révén került a szárnyastartó telepekre.

a hazánkban jelenleg fertőzött gócok interaktív térképen megjelenítve »

mindent a madárinfluenzáról (NÉBIH-tájékoztató) »

 

LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki János Teleki János Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Nagy Imre Nagy Imre KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki János Teleki János Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bíró Tamás Bíró Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Nagy Imre Nagy Imre KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft.