Featured

Szeptember 22-én bringás felvonulás lesz 19 városunkban

Az autósok és kerékpárosok békés egymás mellett élésének jegyében Budapesten és 18 magyarországi városban rendeznek felvonulást a biciklisek 2011. szeptember 22-én, csütörtökön. A gépjárművel közlekedőknek sokhelyütt terelésekre és torlódásra kell számítaniuk a Critical Mass 2011 rendezvényeinek ideje alatt.

Természetesen az esti, fővárosi megmozdulás ígérkezik legnagyobb méretűnek, melyhez a korábbi évek tapasztalatai szerint várhatóan több tízezer kerékpáros csatlakozik. A mostani útvonal a Kosztolányi Dezső tér - Bartók Béla út - Astoria - Andrássy út - Hősök tere lesz. Szintén komoly forgalmi torlódás várható Eger, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár és Debrecen városában is.


A felvonulás NEM az autósok ellen, hanem azok türelmes együttműködésével az élhető városokért szerveződik — hangsúlyozzák a rendezők; sőt, felszólították kétkerekű járművekkel közlekedő tagjaikat, hogy a gépjárművezetőkhöz ellenségesen viszonyuló felvonulók maradjanak otthon. Az idei rendezvény azért is mérföldkő, mert időpontja épp a 400 forintot döntögető, történelmi üzemanyagár-csúccsal esik egybe, így újabb kérdéseket vethet fel a városi közlekedés, főként a tömegközlekedés szervezésének jövőjét illetően.


Budapest kerékpár-forgalma a világon egyedülálló ütemben nő. Egy, a fővárosban felállított kerékpárforgalom-számláló eszköz az elmúlt egy év alatt 85 %-os emelkedést mért. A rendőrség figyelme is egyre élénkebben kíséri a biciklistákat. 2010-ben az összes személysérüléses közúti baleset 11 %-át okozták kerékpárosok, mely jóval meghaladja a kétkerekűeknek az összforgalmon belül betöltött arányát. Ez indokolta, hogy a rendőrség kiemelten rájuk fókuszálva 22 napon keresztül tartó, országos ellenőrzéssorozatot tartott áprilisban, s a jogszabályban előírt műszaki tartozékaikat is folyamatosan ellenőrzi.


mely városokban várható torlódás? »

 

Gerulus Kft. Gerulus Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Persped Kft. Persped Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Teleki János Teleki János N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Persped Kft. Persped Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NTS Kft. NTS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Teleki János Teleki János N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft.