Featured

Szeptember 22-én bringás felvonulás lesz 19 városunkban

Az autósok és kerékpárosok békés egymás mellett élésének jegyében Budapesten és 18 magyarországi városban rendeznek felvonulást a biciklisek 2011. szeptember 22-én, csütörtökön. A gépjárművel közlekedőknek sokhelyütt terelésekre és torlódásra kell számítaniuk a Critical Mass 2011 rendezvényeinek ideje alatt.

Természetesen az esti, fővárosi megmozdulás ígérkezik legnagyobb méretűnek, melyhez a korábbi évek tapasztalatai szerint várhatóan több tízezer kerékpáros csatlakozik. A mostani útvonal a Kosztolányi Dezső tér - Bartók Béla út - Astoria - Andrássy út - Hősök tere lesz. Szintén komoly forgalmi torlódás várható Eger, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár és Debrecen városában is.


A felvonulás NEM az autósok ellen, hanem azok türelmes együttműködésével az élhető városokért szerveződik — hangsúlyozzák a rendezők; sőt, felszólították kétkerekű járművekkel közlekedő tagjaikat, hogy a gépjárművezetőkhöz ellenségesen viszonyuló felvonulók maradjanak otthon. Az idei rendezvény azért is mérföldkő, mert időpontja épp a 400 forintot döntögető, történelmi üzemanyagár-csúccsal esik egybe, így újabb kérdéseket vethet fel a városi közlekedés, főként a tömegközlekedés szervezésének jövőjét illetően.


Budapest kerékpár-forgalma a világon egyedülálló ütemben nő. Egy, a fővárosban felállított kerékpárforgalom-számláló eszköz az elmúlt egy év alatt 85 %-os emelkedést mért. A rendőrség figyelme is egyre élénkebben kíséri a biciklistákat. 2010-ben az összes személysérüléses közúti baleset 11 %-át okozták kerékpárosok, mely jóval meghaladja a kétkerekűeknek az összforgalmon belül betöltött arányát. Ez indokolta, hogy a rendőrség kiemelten rájuk fókuszálva 22 napon keresztül tartó, országos ellenőrzéssorozatot tartott áprilisban, s a jogszabályban előírt műszaki tartozékaikat is folyamatosan ellenőrzi.


mely városokban várható torlódás? »

 

Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. WSZL WSZL "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. WSZL WSZL "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Lévai László Lévai László Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft.