Debrecenben folytatódnak őszi találkozóink


Debrecenben folytatjuk az öt magyarországi városban 2011 őszén esedékes regionális gyűléseink sorát.

Tisztelettel várjuk tehát az Észak-Alföld kedves tagjait 2011. október 14-én (pénteken) 15:00 órakor a debreceni Ász Rendezvényházban (Böszörményi út 218/C). Összegezni szeretnénk az elmúlt időszak eseményeit, áttekintjük a szakma előtt álló feladatokat, felvázoljuk a kereskedelmi gázolaj adó-visszatérítéséhez szükséges újabb tudnivalókat, de lesz szó rakományrögzítésről és tehergépjármű-balesetekről is. Majd vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát szíveskedjék jelezni az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen! Köszönjük. Jöjjön el! Várjuk!)


térkép (a rendezvényház honlapja) »


TERVEZETT PROGRAM:

» Tehergépjármű-balesetvizsgálatok tapasztalatai az igazságügyi szakértői gyakorlatból (tipikus baleseti formák, rakományrögzítés, ADR-biztonságtechnika, a digitális tachográf értékelése baleseteknél). Előadók: dr. Kőfalvi Gyula és Bell Márton

» Közlekedésbiztonság a hivatásos gépkocsivezetők szemszögéből. Előadó: Kalincsák István

» Használatarányos útdíj, új közúti jogszabály-csomag és egyéb szakmai témák. Előadó: Karmos Gábor

» A kereskedelmi gázolaj és a jövedéki adó visszaigénylése. Az MKFE szolgáltatásai. Előadó: Erdei Péter

» Konzultáció az MKFE elnökével, dr. Vereczkey Zoltánnal


A találkozón való részvétel ingyenes!
Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

 

TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki János Teleki János Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NTS Kft. NTS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. WSZL WSZL TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KOPP KFT. KOPP KFT. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Teleki János Teleki János Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. NTS Kft. NTS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft