A központi gépjármű nyilvántartás javítása a gépjárműadó miatt

2016. január 1-től az MKFE javaslatára megvalósult a „szerelvényadóztatás”, amelynek eredményeként a félpótkocsik kikerültek az adóztatás hatálya alól. A rendszer azonban egy adminisztrációs hiba miatt nem működött jól, de Egyesületünk határozott fellépésének köszönhetően napokon belül rendeződik a helyzet.

A szerelvényadóztatás gyakorlati megvalósulása nem indult zökkenőmentesen. Az új szabály végrehajtása során nehézségek merültek fel: kiderült, hogy a központi gépjármű nyilvántartás – ahonnan az adó megállapításhoz szükséges adatokat az önkormányzatok lekérik –, nem minden esetben tartalmazza megfelelően a jármű jellegét (pótkocsi vagy félpótkocsi), azaz nem mindig tesz különbséget a két típus között.

Az adó kiszabásakor meghatározó adatot a Nemzetközi Közlekedési Hatóság (NKH) által kiállított műszaki adatlap - amely alapján a forgalomba helyezés és a nyilvántartásba vétel megtörténik - természetesen tartalmazza, de a két adatbázis jelenleg nem kompatibilis egymással. Ebből a különbségből adódott az a helyzet, amit több tagunk is jelzett, hogy mivel egyes félpótkocsik a nyilvántartásban pótkocsiként szerepeltek, kivetették rájuk az adót.

Az MKFE a tagi jelzéseket követően azonnal megkereste írásban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) illetékes főosztályát, és mihamarabbi megoldását kértünk. A KEKKH-val és az NKH-val a folyamatos egyeztetés után azt az információt kaptuk, hogy a két szervezet összeveti és egységesíti a nyilvántartását. Az NKH az általa kigyűjtött listát már átadta a KEKKH-nak, így az összevetés napokon belül befejeződhet. Egyesületünk arra vonatkozóan is ígéretet kapott, hogy a két nyilvántartást a jövőben egységesítik.

A fentiek ismeretében azt javasoljuk tagjainknak, hogy a tévesen kivetett adót az azt kivető önkormányzati adóhatóságnál reklamálják meg, a jármű műszaki adatlapjának bemutatásával.

MKFE kommunikáció
Ivanov György Ivanov György EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Végvári András Végvári András Ivanov György Ivanov György EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft NTS Kft. NTS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Végvári András Végvári András