Featured

CEMT-engedélyek: Magyarország jelezte aggályait és kvótacsökkentési szándékát az ITF felé

Dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár 2016. május 12-én fogadta José Viegast, a Nemzetközi Közlekedési Fórum (International Transport Forum, ITF) főtitkárát. A tárgyaláson elhangzottakról az NFM az alábbi tájékoztatást adta, amelyet ezúton az MKFE tagjaival is megosztunk.

Az NMF tájékoztatása szerint a magyar fél CEMT-engedélyekkel kapcsolatos – MKFE által javasolt – álláspontját megismerve „Viegas úr kifejezetten kérte, hogy Magyarország 2018-ig semmilyen további fenntartással ne éljen, az engedélyek érvényességét egyoldalúan korlátozó intézkedést ne tegyen, mivel ezzel a háromévi egyeztetést követően, 2015-ben elfogadott ITF Quality Charter alapcéljaival mennénk szembe. Véleménye szerint egy ilyen intézkedés nem szolgálná sem a fuvarozók, sem a többi tagország, sem az ITF, sem Magyarország érdekét.

A magyar fél elmondta, hogy célja az egyenlő versenyhelyzet megteremtése a magyar fuvarozók számára, akiknek nagy része - főként az ország keleti részén - súlyos versenyhátrányt szenvedett el és még nem tudott kilábalni a 2008. évi válság következményeiből. A válság előtt a CEMT-engedélyek 70-80 %-át vették fel és használták fel a fuvarozók, jelenleg ez kb. 30 %-ra csökkent. Számításaink szerint, az összes CEMT-engedély 55-60 %-a három tagország, Ukrajna, Törökország és Fehéroroszország kezében van, ráadásul ezen országok fuvarozói versenyelőnyt élveznek (l. bérezés, üzemanyagár, állami támogatás jármű-beszerzésekre). Magyar részről elhangzott továbbá, hogy a fuvarnaplók adatai és az elvégzett ellenőrzések alapján, az ukrán, török és fehérorosz fuvarozók részéről jelentős visszaélések történnek az engedélyekkel. Ezen túlmenően bizonyos számítások szerint a fenti 3 ország vonatkozásában, egy bilaterális engedéllyel végzett fuvarfeladatra 1,3 CEMT-engedéllyel végzett fuvarfeladat jut.

Viegas úr megerősítette, hogy vita kezdődött az engedélyek elosztásának új kritériumairól, melynek kapcsán jeleztük, hogy szakértői javaslatokat kívánunk tenni a rendszer átalakítására vonatkozóan. Felhívta a figyelmet, hogy folyamatos egyeztetéseket folytat az érdekképviseletekkel az IRU-n keresztül.

Helyettes Államtitkár úr javasolta továbbá az egyes környezetvédelmi (EURO) besorolású járműkategóriákhoz rendelt szorzók újragondolását is, tekintettel arra, hogy az ukrán, török és fehérorosz fuvarozók már jórészt EURO V-ös és EURO VI-os környezetvédelmi minősítésű gépjárművekkel közlekednek, jelentősen növelve ezzel a részükre rendelkezésre álló engedély mennyiségét. Jelezte, hogy a magyar közúti fuvarozók érdekképviseletei a magyar báziskvóta 20 %-ra való csökkentését kezdeményezték.

Viegas úr felhívta a figyelmet, hogy a Karta elfogadásával megszűnt a régi uniós államok által el nem használt éves CEMT-engedélyek visszaosztása és e tekintetben nem lesz változás 2018-ig.

Kitért arra, hogy az engedélyeken úgynevezett „barcode”-ok alkalmazását tervezik bevezetni, amely intézkedéstől az engedélyekkel történő visszaélések csökkenését várják. Jelezte továbbá, hogy az ellenőrzések szigorítása, a nyilvántartások biztonságosabbá tétele és a papírmentes, elektronikus alapú engedélyek bevezetése is a tervek között szerepel. Elmondta, hogy az ún. Corporate Partnertship Board ülés keretében az adat alapú, útvonal-vizsgálaton alapuló, olcsóbb, gyorsabb ellenőrzésről kezdtek egyeztetéseket. Ennek célja az áruszállítási forgalom ellenőrzése már meglévő rendszerekkel (pl. útdíj megfizetését ellenőrző kamerarendszer), vagy kevés beruházást igénylő eszközökkel.

A Felek megállapodtak arról, hogy folytatják a fenti kérdésekben megkezdett párbeszédet a mindkét fél számára megnyugtató megoldások megtalálása érdekében.”

Az MKFE a jövőben is aktívan részt kíván venni a magyar engedélygazdálkodási- és ellenőrzési kérdések megvitatásában, a CEMT-el kapcsolatos magyar álláspont kialakításában, a piacvédelemmel kapcsolatos feladatok meghatározásában és lehetőségeink szerint a végrehajtásban is, ezért a munkacsoportjai és az Egyesület vezetése kiemelt figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos kormányzati és hatósági döntéseket, amelyekről tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat.

MKFE kommunikáció

Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Végvári András Végvári András MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NTS Kft. NTS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Végvári András Végvári András MG Sped Kft. MG Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. NTS Kft. NTS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás