NKH tájékoztatás a 2017. évre szóló CEMT-engedélyek pályáztatásáról

Az NKH-tól kapott előzetes szóbeli tájékoztatás szerint a 2017. évi CEMT engedélyekre történő pályáztatás kizárólag elektronikus formában fog történni, várhatóan 2016. november eleji kihirdetéssel.

A pályázat benyújtása az NKH honlapján elérhető, külön erre a célra kifejlesztett webes felületen lesz lehetséges. A fejlesztők törekedtek arra, hogy a pályázóknak a lehető legkisebb adminisztrációs terhet jelentse a szükséges adattábla kitöltése, vagyis a rendszerben való regisztráció. Ezért a vállalkozás nevének és közösségi engedély számának (KAF) megadása után a rendszer a különféle adatbázisokból automatikusan beemeli a szükséges adatokat. Emiatt fontos, hogy a nyilvántartott adatok (pl. járműadatok) naprakészek legyenek a hatóság rendszereiben.

A pályázó elektronikus formában csatolhatja a szükséges okmányokat, igazolásokat is, azonban az utóbbiakat eredetiben is el kell juttatni személyesen, vagy postai úton az NKH részére. A pályázat ezek beérkezésekor válik érvényessé. A kitöltést beépített súgó is segíteni fogja.

A regisztráció elfogadásáról a pályázó értesítést kap. Jóváhagyás esetén a továbbiakban már csak az igényét kell megjelölnie. Amennyiben hiánypótlás szükséges, úgy arról kap értesítést, aminek a megadott határidőig eleget kell tenni. Ha ez nem történik meg, a pályázat érvénytelen lesz.

Szintén értesítést kap a pályázó a pályázata elbírálásának eredményéről.

Az NKH arról is tájékoztatót adott, hogy amennyiben egy vállalkozás a CEMT engedélyekkel a teljes flottáját lefedi, járati engedélyt csak azokra a viszonylatokra kaphat, ahova a CEMT engedélye nem érvényes.

A pályázat kiírásakor az NKH részletes tájékoztatást ígér.


MKFE kommunikáció

 

Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NTS Kft. NTS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KOPP KFT. KOPP KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NTS Kft. NTS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary KOPP KFT. KOPP KFT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Persped Kft. Persped Kft. Nagy Imre Nagy Imre TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft.