Szakmai partnerségi együttműködés az MKFE és a Magyar Közút között

2017. január 12-én együttműködési megállapodást írt alá dr. Becsey Zsolt, az MKFE főtitkára és dr. Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút vezérigazgatója.


         

A partnerséget az a közös cél hívta életre, hogy a közúti szállítási tevékenységhez nélkülözhetetlen infrastruktúra fejlesztését minden eszközzel segítsék, előremozdítsák. Az MKFE ehhez a tagjaitól kapott, az egyes megyék útjait érintő és a vállalkozók napi munkáját esetenként nehezítő állapotok bejelentésével, illetve szakmai előkészítő munkával tud leginkább hozzájárulni.

A Magyar Közút azt vállalta az együttműködéssel, hogy napi szinten tájékoztatja az MKFE-t a magyarországi közúthálózatot érintő forgalomelterelésekről, forgalomkorlátozásokról, forgalmirend-változásokról, az utakon zajló, vagy tervezett felújításokról, és minden olyan eseményről, amely az árufuvarozó és személyszállító vállalkozások napi munkáját befolyásolják. Ezekről tagjaink a napi hírlevelekben, váratlan esemény okán pedig gyorshírben kapnak értesítést.

A megállapodás része, hogy az MKFE szakemberei megfigyelőként részt vehetnek a Magyar Közút által üzemeltett tengelysúlymérő állomásokon zajló ellenőrzéseken, amelynek tapasztalatai is felhasználhatók lesznek a piacvédelemre irányuló, szakmai előkészítő munkák során.



MKFE kommunikáció

Gerulus Kft. Gerulus Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nagy Imre Nagy Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lévai László Lévai László Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nagy Imre Nagy Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Lévai László Lévai László Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT.