Featured

MKFE tisztújítás 2018. – Meghívó a Heves megyei küldöttválasztó gyűlésre

Tisztelt Heves megyei Tagjaink! A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete 2018 tavaszán tartja rendes Tisztújító Küldöttgyűlését. A 2018-as tisztújítás szabályairól az Egyesület 2017. július 19-én elfogadott új Alapszabálya rendelkezik, amelynek értelmében a küldöttek megyénként kerülnek megválasztásra, illetve minden megye választhat egy megyei képviselőt is. Az Alapszabály rendelkezéseinek betartása érdekében, valamint az Elnökség e témakörben hozott határozata szerint a megyei küldöttválasztó gyűléseket már idén, 2017-ben le kell bonyolítani, hogy a 2018-as Tisztújító Küldöttgyűlést az előírt határidőig meg lehessen hirdetni. Kérjük Tisztelt Heves megyei tagjainkat, hogy vegyenek részt az MKFE új, a megye tagjait képviselő küldötteinek megválasztásában az alábbi időpontban megtartott megyei küldöttválasztó gyűlésen.  

 

Küldöttválasztó gyűlés Heves megyében

A küldöttválasztó gyűlés időpontja:

2017. október 11. (szerda), 13:00 óra
(Határozatképtelenség esetén a megismételt küldöttválasztó gyűlés 13:30 órakor, a jelenlévő tagok számától függetlenül megkezdi a munkáját.)

 

A rendezvény helyszíne:

Gyöngyös, Malomudvar Étterem

3200 Gyöngyös, Pesti út 57.

Térkép: ITT>>

 

A részvétel nem regisztrációhoz kötött, de köszönettel vesszük, ha részvételi szándékát előzetesen jelzi az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. Köszönjük!

Folyamatosan frissített információk a rendezvények helyszíneiről és az időpontokról: ITT>>

Tájékoztató a szavazás szabályairól

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MKFE új Alapszabályának értelmében az Egyesület természetes személy tagja a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye.

Eszerint a küldöttválasztó gyűlésen az egyéni vállalkozó (egyéni cég) tagok személyesen vehetnek részt, szavazhatnak illetve megválaszthatók küldöttnek, megyei képviselőnek. A nem természetes személy (kft., bt stb.) esetén a cég törvényes képviselője vagy szakmai vezetője szavazhat, illetve választható küldöttnek vagy megyei képviselőnek. Amennyiben egy cégnek több törvényes képviselője van, akkor a választás előtt ki kell jelölni azt a személyt, aki a tagsági viszonyból eredő jogokat – pl. szavazás, választhatóság – gyakorolhatja.

Mindkét esetben – természetes személy és nem természetes személy – a szavazási jog és a választhatóság alapfeltétele a legalább egy éves MKFE tagsági jogviszony megléte.

 

Kivonat az MKFE új Alapszabályából:

3. A tag képviselete

A természetes személy tag a tagsági jogviszonyból eredő jogait személyesen, a nem természetes személy tag törvényes képviselője vagy szakmai vezetője útján gyakorolhatja; egyéb képviseletnek nincs helye. Ha a jogi személy tagnak a cégjogi szabályok szerint több törvényes képviselője van, a tagsági viszonyból eredő jogokat a jogi személy által kijelölt törvényes képviselő gyakorolja.

4.1.1.

A tag egy szavazattal rendelkezik. A tag a tagsági jogviszony keletkezésétől számított egy év elteltével jogosult küldötteket és tisztségviselőt választani, illetve választható tisztségre. A választásra vonatkozó részletes szabályokat az Alapszabály 1. számú mellékletét képező Választási Szabályzat tartalmazza.

Választási szabályzat

1.
A KÜLDÖTTEK VÁLASZTÁSA
2.
Alapelvek

1.1. A megyei küldöttválasztó gyűléseken valamennyi, az adott megyéhez tartozó teljes jogú, szavazati joggal rendelkező tag választ, és küldöttnek, illetve megyei képviselőnek megválasztható. Minden tagot egy szavazat illet meg.

1.2. Küldöttnek, illetve megyei képviselőnek csak olyan személy választható meg, aki az ezzel járó feladatok ellátását vállalja.

1.3. A küldötti megbízatás négy évre, a következő küldöttválasztó gyűlés napjáig szól. A küldöttek újraválaszthatók.

1.4. A megyék legalább 5, de legfeljebb 25 küldöttet választhatnak.

1.4.1. Ha a megválasztott küldöttek és a megyei képviselő együttes létszáma nem éri el az 5 főt, az érintett megye azonos régión belül a szükséges küldötti létszámmal rendelkező, kisebb megyéhez csatlakozik, amely köteles befogadni. A következő választásig a csatlakozó megye képviseletét a befogadó megye képviselője látja el.

1.4.2. Ha a régión belül két megye egyike sem tudja kiállítani a minimális létszámnak megfelelő küldöttet, illetve megyei képviselőt, a megyék megválasztott küldöttei közös megyei képviselőt választanak.

1.5. A régiók és a hozzájuk tartozó megyék:

- Közép-magyarországi régió (Budapest és Pest megye);

- Közép-dunántúli régió (Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye);

- Nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye);

- Dél-dunántúli régió (Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye);

- Észak-magyarországi régió (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye, Nógrád megye);

- Észak-alföldi régió (Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye);

- Dél-alföldi régió (Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye).

 

2. A küldöttek és a megyei képviselő választásának rendje

2.1. A megyei képviselőt a megyéhez tartozó tagok választják.

2.2. A küldötteket és a megyei képviselőket a Küldöttgyűlést megelőzően legalább 60 nappal kell megválasztani. A Küldöttgyűlést megelőző 60 napon belül rendkívüli küldöttválasztó gyűlésnek helye nincs. A szavazás nyílt, azonban, ha a jelenlévők 1/3-a titkos szavazás mellett dönt, akkor titkos szavazást kell tartani.

2.3. A küldöttválasztó gyűléseket a megyei képviselő hívja össze, a megyéhez tartozó valamennyi igazolt, választásra jogosult tag részére küldött írásbeli meghívóval.

2.4. A megyei küldöttválasztó gyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a megyéhez tartozó tagok megnevezését, a megjelentek számát, a megválasztott küldötteket, a küldöttek szekciós besorolását, a rájuk leadott szavazatok számát.

2.5. A megyei küldöttválasztó gyűlés határozatképes, ha azon a megyéhez tartozó tagok több mint fele megjelent. Az ugyanakkor későbbre meghirdetett, megismételt gyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

2.6. A megválasztott küldöttek részére az őket megválasztó tagok meghatározzák azokat az alapelveket, amelyek szerint jogosultak és kötelesek az őket megválasztók érdekeit a Küldöttgyűléseken képviselni.

2.7. A megválasztott küldöttek kötelesek a Küldöttgyűlésen részt venni, és a részükre adott mandátumnak megfelelően képviselni az őket megválasztó tagok álláspontját.

2.8. A megyei képviselők minden küldöttgyűlés előtt kötelesek a megyéhez tartozó tagokat összehívni. A megyei gyűlésen a tagok kialakítják véleményüket, és mandátumot adnak a megyei küldötteknek a Küldöttgyűlésen képviselendő álláspontról.


MKFE kommunikáció

LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WSZL WSZL INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kolesza György Kolesza György A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gál Sándor Gál Sándor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Végvári András Végvári András KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WSZL WSZL INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Kolesza György Kolesza György A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Gál Sándor Gál Sándor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Végvári András Végvári András KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.