Korlátozások az M1-es Bicskei szakaszán a hétvégén (október 27-28.)

Finiséhez ért az M1-es autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények között zajló, július elején indult felújítás. Október 27-én és 28-án (szombat és vasárnap) a bicskei csomópont Győr felé vezető oldalán végeznek még aszfaltozást, ezért az országhatár felé vezető oldalon Bicske irányába nem lehet majd lehajtani. Szombaton ezen kívül az 51-es és 54-es kilométerszelvények között megkezdik a sávelhúzásos terelés bontását is.


Az M1-es autópályán zajló felújítási munkálatok végén a kivitelezők az előzetes tervek alapján a bicskei csomópont fel- és lehajtó ágain végeznek aszfaltozási munkákat 2018. október 27-én reggel 7.30-tól egészen 28-a délután 15 óráig. Ez idő alatt a csomópontban Budapest felől lehajtani Bicske irányába, illetve Bicskéről Győr felé felhajtani nem lehet, de az M1-es autópályán az országhatárig haladhatnak az autósok! A csomópont fel- és lehajtó ágainak korlátozását már a zsámbéki csomópont előtt jelezni fogják a szakemberek, azok a közlekedők, akik Bicskére szeretnének eljutni, az 1-es főút zsámbéki és a tatabánya-óvárosi csomópontja között kerülhetnek. Ezzel párhuzamosan az 1-es főút Fejér megyei érintett szakaszán a 7,5 tonnás súlykorlátozást a munkák idejére időszakosan felfüggesztik.

A felújítási munkák mellett az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán az 51-es és 54-es kilométerek közötti sávelhúzásos terelésének bontását is elkezdik szombat reggel a szakemberek, amennyiben azt a hétvégi időjárás is engedi. A bontás ideje alatt a jelzett szakaszon a forgalom egy sávon haladhat majd.

A teljes, 12 kilométeres szakaszt érintő beruházás az előzetes ütemterveknek megfelelően halad, így az előzetes terveknek megfelelően november közepére várható a teljes körű befejezése.

Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a kivitelezők szakemberei a korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri.

MKFE-kommunikáció

 

WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lévai László Lévai László Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. OVIT ZRt. OVIT ZRt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. NTS Kft. NTS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Lévai László Lévai László Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. VERES Kft. VERES Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft.