Kicsöngettek! Több a gyerek az utakon

 
Fontos tudnivaló a járművezetőknek, hogy Magyarországon június 14-én az alap- és középfokú oktatási intézményekben véget ért a tanév. Az iskolapadban ülő 1,2 millió gyermek így egész nap a közlekedés résztvevője lett. Mivel legtöbbjük nincs tisztában a közúti közlekedés szabályaival, kiszámíthatatlan viselkedésükre mindig készülni kell. Vigyázzunk rájuk! Ebben az évtizedben hazánkban 86 gyermek vesztette életét közlekedési balesetben. Európa többi országában szintén most és a következő két hétben „rajzanak ki” a gyerekek az iskolából.

Hazánkban egyre nagyobb teret hódít a kerékpáros közlekedés. Ugyanakkor a személyi sérüléssel járó közúti balesetek statisztikáiban szembetűnő, hogy az utóbbi években megnövekedett a kerékpárosok érintettsége. Még tapasztalt gépjárművezetők is szokatlan helyzetben találhatják magukat pl. egy-egy „jobbkezes” útkereszteződésben, hiszen a KRESZ az utóbbi években már megengedi, hogy egyirányú utcákban a biciklisták a forgalommal ellentétes irányban is közlekedhessenek. A kerékpáron közlekedők KRESZ-ismeretei azonban igencsak hiányosak, és tudatlanságuk sokszor komoly veszélybe sodorja őket.

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának összeállítása a gyermekbalesetekről »

tanévzáró közlekedés órát tartottak a paksi rendőrök »

Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. STV Kft. STV Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Ivanov György Ivanov György PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. STV Kft. STV Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Persped Kft. Persped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERES Kft. VERES Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Ivanov György Ivanov György PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft.