Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

Felhívás: fuvarozói javaslatok útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására

A Versenyképesség 2.0 anyag kapcsán folytatott munkabizottsági egyeztetések alkalmával az útdíj tekintetében az a döntés született, hogy a minisztérium lehetőséget biztosít a fuvarozó érdekképviseleteknek arra, hogy minden év nyár végéig javaslatokat tegyenek bizonyos útdíjköteles elemi útszakaszok megbontására.

Adott útdíjköteles elemi útszakasz díjfizetési kötelezettsége az útszakasz használatának megkezdésekor keletkezik, vagyis akkor is meg kell fizetni a teljes útszakaszra érvényes útdíjat, ha azt csak részben használja a tehergépjármű. Az útdíjköteles elemi szakaszok megbontása azért szükséges, hogy olyan díjköteles utak után a fuvarozó ne fizessen, amit valójában nem is vett igénybe.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ígéretet tett arra, hogy az érdekképviseletek által beküldött javaslatokat megvizsgálja, és azokat – legkésőbb a következő év január 1-jei hatállyal – beépítik a vonatkozó, 25/2013. (V. 31.) NFM rendeletbe. Egyes útszakaszok megbontását elsősorban újonnan létesült ipari park, logisztikai központ, gyártó üzem létesítése indokolhatja.

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy észrevételeiket, javaslataikat (konkrét útszakasz megjelölésével együtt) 2019. augusztus 26-ig küldjék meg Illés Ferenc árufuvarozási tanácstitkárnak, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Köszönjük az együttműködésüket!

MKFE Kommunikáció

HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. WSZL WSZL Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. WSZL WSZL Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Ivanov György Ivanov György PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás KT SASPED Kft. KT SASPED Kft.