6 forint 50 fillérrel olcsóbban: kereskedelmi gázolajjal

Régi álma valósult meg a hazai közúti fuvarozóknak azáltal, hogy a kormány 2011. január 1-jétől bevezette Magyarországon a kereskedelmi gázolaj intézményét. A 6 forint 50 filléres kedvezmény jövedékiadó-visszatérítésként illeti meg az arra jogosultakat.


Nem túlzás, ha azt mondjuk: a jó hírre az egész magyar fuvarozói szektor megmozdult. Már az év első napjaiban nagy érdeklődés mutatkozott az adó-visszaigénylés módja, a jogosultak köre, valamint az ügyintézés menete iránt. Egyesületünk olyan elektronikus tájékoztatót állított össze, mely lépésről lépésre vezeti a fuvarozót, s felhívja a figyelmet a 6 forint 50 filléres adó-visszaigényléssel kapcsolatos határidőkre.


A kereskedelmi gázolaj témaköre a sajtó élénk érdeklődését is kivívta magának, ugyanis a fuvarozók a külföldről hazahozott tankolásaik révén jelentős jövedékiadó-bevételt generálnak a központi költségvetésnek.

Január utolsó napjaiban „Lássunk tisztá(bba)n gázolaj ügyben!” címmel közleményt jelentettünk meg, mely voltaképp egy terjedelmesebb elemzés a témával kapcsolatban. Amit rólunk írtak:


Napi Gazdaság (2010. 12. 07.) »

Vállalkozói Negyed (2011. 01. 20.) »

agribusiness.hu (2011. 01. 21.) »

Heves Megyei Hírlap Online (2011. 01. 25.) »

Népszabadság Online (2011. 01. 25.) »

STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft.