Bulgária: 2020. március 1-jén indul a használatarányos útdíjrendszer

Mint korábban jeleztük, Bulgáriában elektronikus útdíjrendszer váltja a matricás rendszert a 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeg feletti tehergépjárműveknél és autóbuszoknál. Az új rendszert 2020. március 1-jén élesítik. A kilométerenkénti díjtételek a tervezettnél alacsonyabbak lesznek.

A szükséges infrastruktúra kiépítése megtörtént, ezt 2019. nyár végén üzembe is helyezték. A tesztüzem sikeresen lezajlott, élesítése 2020. március 1-jén várható. A kilométerdíjak az előzetes elképzelésekhez képest alacsonyabbak lesznek, és a másodosztályú utakon egyáltalán nem kell fizetni — jelezte egyesületünknek Magyarország Szófiai Nagykövetsége.


Az új díjfizetési rendszer élesítéséig hátralévő napokban még a meghatározott időtartamra szóló matricát (napi, heti, havi) kell vásárolni minden járműre.


A fizetendő díj mértéke kilométerenként a jármű össztömegének, tengelyszámának, környezetvédelmi besorolásának, valamint az adott útszakasz besorolásának függvénye. A 3,5 t össztömeg feletti járművekre vonatkozó használatarányos rendszer 803 km autópályát és 2.312 km elsőrendű gyorsforgalmi utat, autóutat és főutat érint.


A bolgár útdíj a következőképpen alakul 2020. március 1-jétől (bolgár leva):


jármű

útdíj BGN / km

autópálya

elsőrendű út

másodrendű út

tehergépjármű

3,5 – 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,03

0,04

0,00

   ЕURО V

0,03

0,04

0,00

   ЕURО III, IV

0,04

0,05

0,00

   ЕURО  0, I, II

0,06

0,07

0,00

         

tehergépjármű

12 tonna felett

2 vagy 3 tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,06

0,05

0,00

   ЕURО V

0,07

0,06

0,00

   ЕURО III, IV

0,08

0,07

0,00

   ЕURО 0, I, II

0,11

0,10

0,00

         

tehergépjármű

12 tonna felett

4 vagy több tengellyel

   ЕURО VI, EEV

0,11

0,10

0,00

   ЕURО V

0,12

0,11

0,00

   EURО III, IV

0,16

0,15

0,00

   ЕURО 0, I, II

0,20

0,19

0,00

         

autóbuszok

(M2, M3)

3,5 és 12 tonna között

   ЕURО VI, EEV

0,01

0,01

0,00

   ЕURО V

0,01

0,01

0,00

   ЕURО III, IV

0,02

0,02

0,00

   ЕURО 0, I, II

0,02

0,02

0,00

         

autóbuszok

(M2, M3)

12 tonna felett

   ЕURО VI, EEV

0,02

0,02

0,00

   ЕURО V

0,02

0,02

0,00

   ЕURО III, IV

0,03

0,03

0,00

   ЕURО 0, I, II

0,04

0,04

0,00


Az útdíjat ezentúl fedélzeti eszközzel vagy előzetesen megváltott viszonylati jeggyel lehet majd kiegyenlíteni a régi, időalapú matricás rendszer helyett. A fedélzeti eszközök beszerzésével és a bevallási közreműködő szolgáltatóval kapcsolatos kapcsolati lista itt található ».


Hivatalos honlap (www.bgtoll.bg) »

Online kalkulátor (www.trots.bgtoll.bg) » 

Nemzetközi valutaváltó (www.xe.com) » 

MKFE Kommunikáció

Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Ivanov György Ivanov György SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés World Logistik Kft. World Logistik Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kolesza György Kolesza György Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Ivanov György Ivanov György SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés World Logistik Kft. World Logistik Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kolesza György Kolesza György Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Lévai László Lévai László Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft.