Szerda esti szünet a lengyel SENT-rendszerben

Szerda esti szünet a lengyel SENT-rendszerben

A lengyel adóhatóság jelzése szerint karbantartás miatt 2025. június 4-én (szerdán) 19:00 és 22:00 óra között nem lesz elérhető a PUESC online felülete, amely a SENT-kötelezettség elektronikus bejelentésére szolgál. A hatósági tájékoztatás szerint a 2024 novemberi rendszerleállás idején alkalmazott átmeneti intézkedések lépnek majd ismételten életbe, ami azt jelenti, hogy egy PDF-formátumú űrlapot kell a kitöltést követően elküldeni a megadott hatósági e-mail címekre.

Amennyiben az RMPD100-as űrlapot kell kitöltenie a fuvarozónak (Lengyelország–harmadik ország reláció), innen lehet letölteni azt az űrlapot, amelyet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., illetve az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell eljuttatnia a fuvarozónak a Lengyelországba való belépés előtt. Sorrendben a bejelentés időpontját, a jármű forgalmi engedélyének számát, valamint a rendszámát kell feltüntetni az e-mail tárgyában, ügyelve arra, hogy a bejelentés dátumának írásmódja év, hónap, nap szerint (ÉÉÉÉ.HH.NN.) legyen, ahogyan az magyar formátum szerint is használatos.


Ha a SENT300-as űrlap kitöltésére van szükség (bejelentésköteles áruk köre), innen érhető el a bejelentéshez szükséges űrlap, amelynek kitöltéséhez használati útmutatót is mellékeltek a hatóságok (mindkettőt lengyel nyelven). Ezeket a csatolmányokat a fuvarozóknak szintén az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címekre kell megküldeniük.


Amennyiben az elektronikus bejelentést már megkezdték, de azt követően azt jelzi, hogy az űrlapot nem tudta elküldeni, a csatolmánnyal ellátott levél tárgya és üzenete két adatot kell, hogy tartalmazzon: a dokumentum számát, illetve ettől ##-el elválasztva a bejelentés egyéni azonosítóját, amelyet az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szükséges küldeni.


Az üzemeltetők azt kérik a felhasználóktól, hogy a karbantartás alatt se kapcsolják ki fedélzeti eszközeiket, mert a helymeghatározási adatokat továbbra is szolgáltatniuk kell a bevallási közreműködőn keresztül. Az e-Toll alkalmazáson keresztül is ugyanúgy be kell kapcsolni a felhasználónak a nyomkövetést, mint a szabályos elektronikus bejelentések esetében.


Az eredeti, lengyel nyelvű közlemény a lengyel adóhatóság (PUESC) honlapján »

Összefoglaló a SENT-rendszer működéséről »

 

Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft.