Felhívjuk Tagjaink figyelmét, hogy 2019. június 20-án 00.00 – 24.00 óra között közlekedési korlátozás lesz érvényben.
Felhívjuk Tagjaink figyelmét, hogy 2019. június 20-án 00.00 – 24.00 óra között közlekedési korlátozás lesz érvényben.
Tisztelt Tagjaink! Az alábbi linkről letölthető az európai országokra vonatkozó 2019. júliusi „Közlekedési korlátozások” táblázat.
Mint márciusban beszámoltunk róla, Ausztria Tirol tartományának vezetői a tavalyihoz hasonlóan 2019-re is forgalomkiegyenlítő korlátozást rendeltek el egyes kijelölt napokon, hogy az ország területére Németország felől beáramló tehergépjármű-forgalmat optimalizálják. Ennek végrehajtásához mobil, rendőrségi ellenőrzőpontot állítottak fel Kufsteinnél. Júniusban és júliusban tizenöt olyan reggel is lesz, amikor a hatóság adagokban engedi a kamionforgalmat, az intézkedés által érintett napok számát kettővel kiegészítették (június 7. és 8.), emiatt torlódások várhatók.
Az Orosz Föderáció Közlekedési Minisztériuma által elfogadott jogszabály alapján a szövetségi utakon az Oroszországban előírt megengedett legnagyobb tengely/tengelycsoport-terhelést meghaladó járművekre ideiglenes közlekedési korlátozást vezetnek be május 20. – augusztus 31. között. A korlátozás 10.00 – 22.00 óra közötti közlekedésre vonatkozik, ami akkor lép életbe, ha a napi hőmérséklet meghaladja a 32 C fokot.
A szlovén útinformációs központ tájékoztatása szerint – politikai esemény miatt – 2019. június 5-én és 6-án közlekedési korlátozás lesz érvényben egyes útszakaszokon. A korlátozás a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművekre, illetve veszélyes árukat szállító járművekre vonatkozik.
Az áprilisi magyar-török vegyesbizottsági ülésen a török érdekképviseletek a minisztériumok teljes támogatása mellett felajánlották közreműködésüket, annak érdekében, hogy a két ország viszonylatában végzett fuvarfeladatokban növelni tudják részesedésüket a magyar vállalkozások. A török fél vállalta egy török megbízók részvételével történő fuvarozói rendezvény megszervezését is, amelyre – az igények és érdeklődés felmérése céljából – várjuk tagjaink előzetes jelentkezését.
Emlékeztetjük tisztelt Tagjainkat, hogy Ukrajnában június 1-től hatályos a nappali közlekedési korlátozás a 7 tonnát meghaladó tengelyenkénti és 24 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművekre.
Emlékeztetjük a kelet felé fuvarozókat, hogy — mint május derekán hírül adtuk — Grúziában 2019. június 1-jétől módosulnak a járművek megengedett legnagyobb méreteire, össztömegére és tengelyterhelésére vonatkozó rendelkezések. A változásról Grúzia Budapesti Nagykövetsége tájékoztatta egyesületünket.
A normandiai partraszállás 75. évfordulójára szervezett ünnepségek miatt új helyi közlekedési korlátozásokat vezetnek be Franciaországban, Calvados megyében a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre és a veszélyes áruszállító járművekre június 6-án 05.00 órától 23.00 óráig.
Tisztelt Tagjaink!
A Move Expert-től kapott információ alapján, ezúton értesítjük Önöket, hogy 2019. 03. 06-án megkötésre került az új ágazati kollektív szerződés, amely 2019. 04. 25-én lépett érvénybe. Kizárólag a 7-es csoport esetében változott a minimálbér összege, 10,06 euróról 10,21 euróra emelkedett.