A közúti fuvarozás körülményeinek javítása elengedhetetlen a koronavírus idején!

Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) mai ülésén részt vett Adina Valean közlekedési biztos. Deli Andor fideszes EP-képviselő az ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus és a zöld átállás által megváltozott körülmények miatt kiemelten fontos a fuvarozási piac védelmének biztosítása, ehhez pedig a szabályok felülvizsgálata szükséges. Deli Andor európai parlamenti képviselő közleménye.

„A korona vírus okozta járvány és a zöld átállás teljesen át fogja formálni a fuvarozási piacot, ezért az Európai Bizottságnak újra kellene gondolnia az első mobilitási csomag részét képező jogszabályokat” - mondta el Deli Andor fideszes EP-képviselő az Adina Valean közlekedési biztossal folytatott eszmecsere során az Európai Parlament közlekedési szakbizottságának mai ülésén.

„A közúti fuvarozás kulcsfontosságú szektor, amely nagyon nehéz időszakon megy át. A fuvarozó cégek tapasztalatai szerint a megrendelések száma több mint 30%-kal esett vissza. Habár a sofőröket hősökként kellene kezelni, a mindennapokban nagyon nehéz körülmények között kell dolgozniuk. Sok esetben nincs hozzáférésük a mellékhelységekhez és tusolókhoz a parkolóhelyeken, és órákat kényszerülnek vesztegelni az országhatárokon” - hívta fel Valean biztos asszony figyelmét a fideszes képviselő.

„Biztosak lehetünk abban, hogy a jelenlegi közegészségügyi helyzet és az előttünk álló zöld átállás teljesen át fogja rajzolni a közúti fuvarozási piacot. Így az első mobilitási csomag jelen formájában nem csak politikailag megosztó – a Tanácsban elutasította a tagállamok egyharmada, köztük Magyarország is –, de mára meghaladottá is vált. Ezért arra kérem az Európai Bizottságot, hogy késlekedés nélkül fogjon hozzá a jogszabályok újraértékeléséhez és tegyen javaslatot olyan új megoldásokra, amelyek segítik a fuvarozókat abban, hogy alkalmazkodjanak a kialakult helyzethez és egyúttal megteremtik a politikai egységet a tagállamok között” – tette hozzá Deli Andor.

Brüsszel, 2020. április 28.


(Forrás: Deli Andor irodája)


MKFE Kommunikáció

HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gál Sándor Gál Sándor DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán Teherporta Kft. Teherporta Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. K és V KFT. K és V KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gál Sándor Gál Sándor DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bertók Zoltán Bertók Zoltán Teherporta Kft. Teherporta Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. K és V KFT. K és V KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Teleki János Teleki János Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. NTS Kft. NTS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft.