Rendelet nem írja elő a tachográfkártyák kötelező cseréjét

Rendelet nem írja elő a tachográfkártyák kötelező cseréjét

Korábbi tájékoztatásaink szerint a nemzetközi viszonylaton közlekedő, 2019. június 15. előtt elsőként forgalomba helyezett haszonjárműveknél legkésőbb 2024. december 31-ig intelligens menetíró készüléket (gen2v2) kell utólagosan beszerelni. A tachográfkészülék kötelező kicserélése azonban nem vonja kötelezően azt is magával, hogy a járművezetők tachográf kártyáit is cserélni kellene. A Bizottság (EU) 2016/799 végrehajtási rendelete ugyanis egyértelművé teszi, hogy az első generációs tachográfkártyák (=2019. június 15. előtt kibocsátott kártyák) érvényességi idejük végéig továbbra is használhatók a második generációs járműegységek bármely verziójában.

A járművezetők digitális tachográf kártyájának érvényességi ideje egységesen 5 év, így az első generációs kártyák rövidesen teljesen kiszorulnak a gyakorlati használatból. Azonban a második generációs tachográfkártyák is verzióváltáson estek át 2023. augusztus 21-vel, azaz a 2019. június 15 – 2023. augusztus 21. közötti időszakban kiadott kártyák Gen2v1, a 2023. augusztus 21-től kibocsátott kártyák Gen2v2 típusúak. Mindkettő alkalmas a legújabb intelligens tachográfkészülékkel való használatra, de a kártyára rögzített adatok körében viszont különbség mutatkozik. A második generáció 1. verzió (gen2v1) kártyákon többek között a határlépések és rakodási műveletek nem rögzülnek.


Uniós jogszabály kötelezettséget nem támaszt, hogy a járművezetőknek cserélni kellene tachográfkártyájukat gen2v2 típusúra. Az MKFE ennek ellenére írásbeli tájékoztatást kért az ÉKM illetékes főosztályvezetőjétől » egyrészt annak tisztázása érdekében, hogy a nemzetközi viszonylatban dolgozó járművezetőknek szükséges-e lecserélniük a 2023. augusztus 21. előtt kiadott járművezetői kártyájukat, illetve a hatóságok bírságolhatják-e őket amiatt, hogy gen2v1 kártyával használják a gen2v2 tachográfkészüléket. Az ÉKM írásos válasza » megerősítette, hogy rendeleti szinten nincs előírva gen2v2 kártyákra való soron kívüli átállás. Az automatikus határátlépés azonban a gen2v1 tachográfkártyákon nem rögzülnek, ezért az ÉKM szerint azokat továbbra is javasolt kézi adatbevitellel rögzíteni a járművezetőknek.


Az 165/2014. EU rendelet 26. cikke alapján a kibocsátó tagállam illetékes hatósága előírhatja a járművezetők számára, hogy a járművezetői kártyájukat cseréljék le újra, amennyiben ez a vonatkozó műszaki előírásoknak való megfelelés miatt szükséges. Magyarország ilyen kötelezettséget nem írt elő a magyar hatóság által kiállított járművezetői tachográfkártyák esetében.


Figyelem! 2024. december 31-től a járművezetőknek 56 napot kell tudniuk visszamenőlegesen igazolni. A tachográfkártyán tárolt adatoknak tehát legalább ennyi időt tudniuk kell lefedni egy közúti ellenőrzés alkalmával. A Gen2v1-es járművezetői kártyáknak kötelezően 28 napot kell(ett) tárolniuk, de a gyakorlatban ennél jóval hosszabb időszakra visszamenőleg elérhetőek a tevékenységi adatok a kártyán. A Gen2v1-es járművezetői kártyák esetében azért javasolt a rendszeres letöltések során ellenőrizni, hogy 2024. december 31-től élesedő bemutatási kötelezettségnek eleget lehet-e majd tenni az adott járművezetői kártyával.

Kapcsolódó cikkeink:

Új tachográf: határátlépések helyett a rakodási műveletek helyszínét kell rögzíteniük a járművezetőknek »

Tájékoztató a tachográfcsere kötelezettségével kapcsolatban »

Augusztus 21-től második generációs tachográfkártyát ad ki a hatóság »

 

MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Végvári András Végvári András Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki János Teleki János Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Végvári András Végvári András Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki János Teleki János Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Gál Sándor Gál Sándor BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft.