Közös összefogás a német Wiehltal-híd megmentéséért

Közös összefogás a német Wiehltal-híd megmentéséért

A német közútkezelő 2025. november 28-án figyelmeztetést adott ki a ki a Köln és Olpe közötti A4-es autópályán húzódó Wiehltal-híd (Wiehltalbrücke) kritikus műszaki állapota miatt. A hídszerkezet teljes lezárása csak úgy kerülhető el, ha a közlekedés „legnagyobb méretű szereplői” felelősségteljesen használják azt, azaz nem lépik túl a megengedett legnagyobb össztömeget és tengelyterhelést, valamint legalább 50 méteres követési távolságot tartanak. A Kölni Kereskedelmi és Iparkamara a híd megmentéséért küzd, mert — mint közleményükben fogalmaznak — a híd lezárása vagy kiesése egy szívrohammal egyenértékű csapás lenne a környék gazdaságának. A környéken kitereléses súlymérést végeznek!

A legutóbbi méréses vizsgálatok azt igazolták, hogy a Wiehltal-híd igen rossz műszaki állapotban van, ezért az építményen megerősítő és javítási munkálatokat kezdtek. A közútkezelő a nehéz-tehergépjárművek vezetőit arra kéri, hogy tartsák be a vonatkozó jogszabályokat, azaz tartsanak legalább 50 méteres követési távolságot, illetve ne lépjék túl a megengedett legnagyobb össztömeget és tengelyterhelést. Ha a hidat ily módon sem sikerülne megóvni, akkor kivédhetetlenné válik a teljes lezárás, ami az A4-es autópálya forgalmának tereléséhez, megnövekedett menetidőhöz, nagyobb üzemanyagköltséghez, azontúl közlekedési fennakadásokhoz vezetne.

Értesüléseink szerint 2025 szeptemberében kitereléses módon működő össztömeg- és tengelysúlymérő állomást helyeztek üzembe az A4-es autópályán (Köln irányában), a Gummersbach csomópontnál, hogy ezáltal is kiszűrjék azokat a nehéz-tehergépjárműveket, melyek többletterheléssel közlekednek.

tovább a német Autobahn GmbH tájékoztatójára »

A Kölni Kereskedelmi és Iparkamara közleménye »

 

OVIT ZRt. OVIT ZRt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lévai László Lévai László Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bíró Tamás Bíró Tamás COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lévai László Lévai László Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Bíró Tamás Bíró Tamás COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft.