Featured

Szlovénia: útdíj, emisszió és jármű-regisztráció

A szlovéniai utakat járó vállalkozások kedvéért hasznos újra felelevenítenünk októberi híradásunkat, mely vázlatosan segít áttekinteni: a tehergépjárművek üzembentartói hogyan tudják a szlovén díjszedési rendszerben járműveiket magyar nyelven regisztrálni a környezetbarát (alacsonyabb) díjtételek érvényesítéséhez.

Mint ősszel beszámoltunk róla, a téma azért vált fontossá, mert Szlovéniában 2013. október 1-jén új úthasználati díjrendelet lépett hatályba, mely a 3,5 tonna legnagyobb össztömeg feletti járműveket — környezetvédelmi kategóriájuk alapján — átcsoportosította, és más díjkategóriához sorolta. Ez sok vállalkozónak egyértelmű díjnövekedést hozott, és szükségessé tette azt is, hogy a tehergépjárművek üzembentartói (okmányaik másolatával és elektronikus regisztrációval) igazolják járműveik emissziós normáját a szlovén autópályákat üzemeltető társaságnál, illetve ellenőrizzék a korábban bejelentett járműveik adatainak helyességét.

Mindez a kiemelten környezetkímélő (EV+ ill. EURO 5-ös és 6-os) járműveknél fontos, hiszen (emissziós igazolásaik birtokában) nekik lényegesen alacsonyabb a díjtételük, mint szennyezőbb társaiké.


DARS.SI — ITT KELL KEZDENI! — Bizonyára sokan már felismerték a szlovén díjszedésért felelős társaság internetes portálja által kínált lehetőséget: a www.dars.si oldalon a tehergépjárművek üzembentartói regisztrációt követően egyedi kulcsszavakkal használható elektronikus felületet kapnak. Jó hír, hogy a szlovén fejlesztők ezt magyar nyelven is kialakították. A nyitólapra kattintva kattintson úgy, mint a lenti képek is mutatják! (Írásunk az ábrák alatt folytatódik!)



A legfontosabb teendő tehát, hogy akinek itt (www.dars.si/PopAbc) már van saját felülete, ellenőrizze járművei adatainak (besorolásának) helyességét. Ha eltérés mutatkozik, és Önt pl. kedvezőbb díjtétel illetné meg, átsorolási kérelemmel fordulhat a szlovén társasághoz. Külön kiemeljük, hogy senki ne küldjön eredeti jármű-okmányokat! Ha esetleg valaki megtette, azt postán visszaküldik neki Szlovéniából. A rendszerhez csatlakoztatni kívánt új járműveket is a fent említett menüpontban lehet regisztrálni. Ha a jármű nincs a „helyén”, ahhoz, hogy a jármű a környezetvédelmi besorolása szerint az azt megillető díjkategóriába kerüljön, az alábbi okmányok fénymásolatát kell csatolni:

- forgalmi engedély (másolat!)
- megfelelőségi nyilatkozat (másolat!), VAGY
- a CEMT szerinti műszaki ellenőrzés lapja (másolat!)


Kérelem károsanyag-kibocsátás kategóriájának rögzítéséhez (magyar) »


A kérelmezőnek ide kell küldenie dokumentációját: Toll User Centre, Grič 54, 1000 Ljubljana vagy e-mail-ben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Tel.: +386 1 5188350.


Az útdíjszedő központ a beadványt elbírálja, s az úthasználót elektronikus úton értesíti, ha jármű adatai bekerültek az elektronikus díjszedő rendszerbe. Amikor a gépjármű első alkalommal áthalad a díjszedő állomás megfelelő sávján, ezek az adatok bekerülnek a beállított elektronikus készülékbe is.


Lényeges, ha a jármű bármely adatában változás áll be, az üzemeltető ne felejtse el bejelenteni azokat a DARS-nak.


Az EURO 3-4-5-6-os járművek csakis úgy tudják érvényesíteni az alacsonyabb útdíjakat, ha díjaikat:

a) vagy DARS-kártyával
b) vagy DARS Transporter-kártyával
c) vagy ABC-rendszerben fizetik

A 7,8 km hosszú Karawanken-alagút nem tartozik a fent vázolt emisszió-kategóriás díjrendszerhez.


www.dars.si

 

INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Lévai László Lévai László Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sascamion Kft. Sascamion Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KOPP KFT. KOPP KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gál Sándor Gál Sándor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. STV Kft. STV Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Lévai László Lévai László Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Sascamion Kft. Sascamion Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft KOPP KFT. KOPP KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gál Sándor Gál Sándor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. STV Kft. STV Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt.