Szépen fogy a sor a szerb-magyar határon

Február 5-i (szerdai) jelentések arról tanúskodnak: folyamatos a személy- és teherforgalom a szerb-magyar határokon, a röszkei és tompai határátkelőknél; bár várakozásra még számítani kell.

Február 4-én, kedden délelőtt 10:30 óra tájban végre megindulhatott a teherforgalom a magyar-szerb határokon, melyeket az ítéletidő és a rossz útviszonyok miatt zártak le január utolsó napján. A határt kedden elsőként átlépő kamionosok péntek hajnal óta pontosan 101 órát várakoztak egyhelyben.


Az érintett fuvarozók és a mintegy 580 várakozó kamionsofőr nevében egyesületünk köszönetet mond az élelmiszerek osztásában részt vevő szerveknek, a rendőrségnek, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak és az önkormányzati dolgozóknak. Egyúttal köszönjük azt a szervezőmunkát, mellyel a szerbiai havazás miatt napokig Magyarországon rekedt járművezetőket a katasztrófavédelem azáltal is segítette, hogy a Napfényfürdő Aquapolis Szeged, valamint a Tisza Volán ZRt. támogatásával megszervezte és lebonyolította, hogy a kimerült járművezetők február 3-án este a fürdőkomplexumban tisztálkodhassanak.

 

MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Persped Kft. Persped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás WSZL WSZL KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Végvári András Végvári András Kerekes Kft. Kerekes Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gál Sándor Gál Sándor Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. STV Kft. STV Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NTS Kft. NTS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Persped Kft. Persped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás WSZL WSZL KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Végvári András Végvári András Kerekes Kft. Kerekes Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Gál Sándor Gál Sándor Bodnár Imre Bodnár Imre Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. STV Kft. STV Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. NTS Kft. NTS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György