MTI OS - 2017. szeptember 19-én indul a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM)

Budapest, 2017. szeptember 18., hétfő (OS)
2017. szeptember 19-én indul a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM), amelynek célja, hogy megállítás nélkül is kiszűrje, és indokolt esetben bírságolja a szabálysértő áru és személyszállító fuvarozókat.

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete vezetése és szakértői az elmúlt hónapokban folyamatosan figyelemmel kísérték a TSM-rendszer kiépítését, és több alkalommal egyeztettek az illetékes minisztériummal, a hatóságokkal és a jogalkotóval, kiemelt figyelmet fordítva az EU-ban egyedülálló mérési rendszer kiküszöbölendő hibáira, hiányosságaira. Az MKFE szervezésében a hatóságokkal közösen megtartott tesztmérések igazolták az érdekvédelmi Egyesület több aggályát is, ennek köszönhetően az NFM 2017. december 31-ig elhalasztotta a rendszerben detektált szabálysértőkre, az objektív ágon történő automatikus bírságkiszabást. Idén tehát az MKFE javaslatának megfelelően csak figyelmeztetést kapnak a TSM mérések szerint túlsúllyal közlekedő járművek üzembentartói.

Az MKFE a következő hónapokban tovább folytatja az egyeztetéseket annak érdekében, hogy a rendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdések – ömlesztett áru, folyadék és élőállat szállítás, időjárási viszonyok változása, útfelület rongálódásának, stb hatása a mérési eredményekre – mindegyike megnyugtatóan tisztázódjon, és indokolt esetben az év végéig tartó tesztüzem 2018. első negyedévére is kitolódjon.

Kiadó: Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete

A közlemény linkje
DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teleki János Teleki János 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. VERES Kft. VERES Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teleki János Teleki János 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. VERES Kft. VERES Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lévai László Lévai László CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.