![]() |
A Gumitransport és az MKFE között létrejött kereskedelmi együttműködési megállapodásnak köszönhetően az MFKE tagok legalább 3 százalék kedvezménnyel juthatnak teherautó gumikhoz a www.gumitransport.hu weboldalon. |
Amit kínálnak:
|
![]() |
A Gumitransport és az MKFE között létrejött kereskedelmi együttműködési megállapodásnak köszönhetően az MFKE tagok legalább 3 százalék kedvezménnyel juthatnak teherautó gumikhoz a www.gumitransport.hu weboldalon. |
Amit kínálnak:
|
![]() |
A kamionstop „tavaszi” rendje szerint
Megnyújtja a hétvégét Magyarországon május 1. ünnepe, mely idén, 2015-ben péntekre esik. Mint írtuk, a „kamionstop” azonban két rövid ütemben lesz a hazai utakon a hosszú hétvégén. A 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás mind belföldesekre, mind pedig nemzetközisekre vonatkozik, és a következők szerint alakul.
|
A kamionstop „tavaszi” rendje szerint
2015 májusában Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása — mind belföldeseknek, mind pedig nemzetköziseknek — szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Ettől eltérő órarend lesz május 1. és pünkösd hétvégéjén.
![]() |
A Közúti Közlekedési Akcióprogram keretében most ingyenes lehetőség nyílik a kategóriás elméleti KRESZ-ismeretek megszerzésére, a Nemzeti Közlekedési Hatóság KRESZ Tudásfelfrissítő kampánya révén! A programban közlekedési ismeretektől függetlenül mindenki díjmentesen és alanyi jogon vehet részt az általa választott járművezetői kategóriában. („A”, „B”, „C”, „D” és/vagy kerékpáros). |
![]() |
Az André van Olst Kft. üzemeltetésében felújítás után megnyitott a kamionmosó Bábolnán. Német Christ gyártmányú Magnum típusú berendezéssel vállalják tehergépkocsik és autóbuszok mosását, hétköznap 08:00-tól 17:00-ig, szombaton meghosszabbított nyitvatartással.
|
![]() |
Tisztelt MKFE-tagok! Tisztelt Küldöttek! Egyesületünk 2015. május 16-án (szombaton) tartja Országos Küldöttközgyűlését a Budapest-Budaörs határában található Holiday Inn Hotelben, melyre ezúton tisztelettel meghívjuk. |
Kedves Tagjaink postaládájába már bizonyára kézbesítették az AutóKözlekedés című folyóiratunk áprilisi (2015/4.) számát, melyben már megtalálható a 2015 májusára vonatkozó (külföldi) hétvégi és ünnepnapi korlátozási táblázatunk.
2015. április 21. és november 14. között felújítási munkálatok miatt lezárják az S 16 autópályán található Arlberg alagutat.
![]() |
Nem bánta meg, aki 2015. április 16-án, a Logisztika Napján ellátogatott a Szolnok Megyeháza Dísztermébe, ugyanis a BI-KA Logisztika Kft. immáron 7. konferenciája ismét neves előadókat és sokszínű témákat vonultatott fel. |
2015. május 5-8. között ismét megrendezésre kerül a Transport Logistic, nemzetközi logisztika, - mobilitás- IT- és Supply Chain Management szakvásár. Az Universal Travel csoportos utat szervez a kiállítására, ahová még lehet jelentkezni. |
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda ismét megrendezi hagyományos, nagyszabású, országos szakmai konferenciáját, 2015. június 4-5 között, Visegrádon a Hotel Thermálban. |
Értesítjük Észak-Magyarország kedves Tagjait és Ügyfeleit, hogy egyesületünk miskolci irodája 2015. április 10-én (pénteken) zárva lesz.
Tisztelt Tagjaink!
A március 25-i brüsszeli fuvarozói demonstráció napjának estéjén az MKFE néhány képviselője is részt vett az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol a képviselők vitát folytattak a német minimálbér közúti közlekedési szektorra való alkalmazhatóságáról és annak uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.
Érdeklődő tagjaink számára, és annak érzékeltetésére, hogy hogyan zajlik egy ilyen – olykor egyik-másik európai képviselő tévinformációiról is tanúskodó – brüsszeli parlamenti vita, a felszólalásokról készült közel kétórás videófelvétel az alábbi linken elérhető, magyar nyelven is megtekinthető:
|
A 25 éves NiT Hungary, követve az elmúlt 20 év hagyományát, 2015. évben is megrendezi az immáron XXI. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát, amelynek címe KÖZELI TÁVLATOK Miért érdemes részt vennie?
Előadások közszolgáltatási és különjárati szekciókban! Részletes konferencia programot megtekintheti itt >>! Kérjük regisztráljon weboldalunkon on-line, itt >>! Részvételi díj: 15 000 forint + áfa / fő A konferenciát egy különleges rendezvény, a BUSEXPO szakkiállítás kíséri, amelyen a járműforgalmazók mellett a legfontosabb gyártók és beszállítók képviseltetik magukat termékeikkel és szolgáltatásaikkal, lefedve az autóbuszos személyszállításhoz kapcsolódó valamennyi iparágat. A teljesség igénye nélkül néhány kiállító: Continental, Hankook, Kravtex, MAN, Mercedes, Protruck, Rába, Setra, VDL, Volvo. Szakmai főtámogató: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium |
|