A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy piros nyergesszerelvényt és annak vezetőjét keresi, aki Csengele közelében 2013. augusztus 14-én hajnalban keresztülment egy gyalogoson, majd továbbhajtott. A gyalogos meghalt.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy piros nyergesszerelvényt és annak vezetőjét keresi, aki Csengele közelében 2013. augusztus 14-én hajnalban keresztülment egy gyalogoson, majd továbbhajtott. A gyalogos meghalt.
Számtalan érdekességgel, a fuvarpiacon kamatoztatható inkasszó-tippek és egyéb trükkök hasznos tanácsaival, szakmai újdonságokról szóló bemutatókkal, interaktív előadásokkal, borkóstolóval, vacsorával, retro disco-val várja partnereit, vendégeit 2013. szeptember 12-13-án (csütörtökön és pénteken) Villányban a TimoCom!
Csehországi társegyesületünk, a CESMAD Bohemia tájékoztatása szerint a D1 gyorsforgalmi út 41. és 49. kijárat közötti szakasza karbantartási munkálatok miatt le lesz zárva a nehézgépjárművek előtt 2013. augusztus 17-én szombaton este 7 órától 18-án vasárnap reggel 10 óráig.
Romániai társegyesületünk, az UNTRR tájékoztatása szerint Romániában 2013. augusztus 15-én az alábbi közlekedési korlátozások lesznek érvényben a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű áruszállító járművekre:
Az előadás prolongálva
Az Oroszországi Föderáció Szövetségi Vámszolgálata által 2013. augusztus 08-án 13.49 órakor kiadott közleményében foglaltak alapján arról tájékoztatjuk T. fuvarozó tagjainkat, hogy a „TIR-igazolványok vámgarancia-fedezete mellett végrehajtott TIR-fuvarozások kiegészítő garanciája” címmel „átkeresztelt” jogellenes orosz vámrendelkezés bevezetését az OF SZVSZ az Európai Unió Oroszországi Képviselete (EUDEL) által a közvetlenül érintett üzleti körök (Association of European Businesses – AEB) felhívására benyújtott tiltakozó jegyzéke (demarche) alapján egy hónappal, 2013. szeptember 14-éig elhalasztotta.
Tisztelt Fuvarozó Tagjaink!
Korábban már tájékoztattuk Önöket, hogy az Oroszországi Föderáció Szövetségi Vámszolgálatának vezetője, Beljaninov úr olyan egyoldalú, a nemzetközi TIR Egyezmény rendelkezéseit súlyosan megsértő intézkedést hirdetett ki, amelynek értelmében 2013. augusztus 14-ét követően az orosz vámszervek nem fogadják el a TIR-igazolványok által biztosított vámfedezeti garanciát a vámáru-továbbítási eljárások esetében, sem lokális, sem tranzit szállítások tekintetében.
Nagyon sok fuvarozó és saját számlás áruszállító érdeklődik az új útdíjhoz kapcsolódó forgóeszközhitel-konstrukcióról, melyről már országjáró találkozóinkon is szó esett, s melynek indulását egyesületünk a szakminisztériumnak írt levéllel is sürgette. Azóta megjelentek az útdíjhitellel kapcsolatos tájékoztatók a KAVOSZ internetes portálján.
Esélyes, hogy augusztus 8., csütörtök lesz 2013 legmelegebb napja Magyarországon. Hazánk egész területén vörös, azaz legmagasabb szintű riasztási fokozat van érvényben, mely péntekre is vonatkozik.
Nemcsak nálunk okoz kellemetlenséget a kánikula: augusztus 5—8. között egy sor közép-európai országban hirdettek vörös riasztási fokozatot a szűnni nem akaró hőség miatt. Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Montenegróban 35...40 C körül várható a hőmérséklet csúcsértéke. Több olyan ország is van azonban kontinensünkön, ahol különös forróság esetén időszakos kamionstopot foganatosítanak az útburkolat védelmére tekintettel.
Hazánkat a hét végén hidegfront éri el, a hőmérséklet várhatóan 10 C fokot visszaesik, így arra lehet számítani, hogy nálunk ezúttal nem oldják fel a hétvégi kamionstopot.
Határozatlan ideig zárva lesz a belső sáv az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a Kőröshegyi Völgyhídon. A forgalomkorlátozást egy furcsa baleset miatt keletkező burkolathiba miatt kellett elrendelni 2013. augusztus 7-én.
Akciós CB mikrofonok a Convoy Truck Shop kamion-felszerelési szaküzletekben
Az árak az áfát tartalmazzák!
Börzsei Tibor lett az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) új vezérigazgatója 2013. augusztus 1-jén, az üzemeltetési igazgatói székbe pedig Duma Viktor került.
Korábbi hírleveleinkben tájékoztattuk tagságunkat, hogy 2013. július elsejétől összesen 815 km autóút szakaszon elektronikus útdíjat vezettek be Belorussziában.
A használatarányos útdíj fizetésére alkalmas (Magyarországon elérhető) szivargyújtós fedélzeti egységek versenyében az utdijhirek.hu internetes portál újságírói első helyezettként említik az egyesületünknél kapható, Secret Control GPS Kft. által forgalmazott „Webbase OBU Easy” készüléket, mely ár, kezelhetőség és szolgáltatás tekintetében mutatkozik legjobbnak a cikk írói szerint.
![]() |
Köszönjük egyesületi tagvállalkozásainknak azt a sok javaslatot és észrevételt, melyeket az elemi díjköteles útszakaszok felülvizsgálatával kapcsolatban eljuttattak hozzánk. A kezdeményezéseket összegyűjtve levelet fogalmaztunk dr. Völner Pálnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkárának.
|
A TIR-okmányok felhasználóinak hasznos tudnivaló, hogy Bosznia-Hercegovinában az alábbi listán szereplő határvámhivatalok bonyolítanak TIR-eljárással kapcsolatos ügyintézést.
Július 31-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 3 forinttal csökkenti a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin várhatóan szintén 3 forinttal lesz olcsóbb a hét derekától.
Emlékeztetjük a régió kedves Tagjait és Ügyfeleit, hogy egyesületünk miskolci irodája 2013. július 29-től (H) augusztus 9-ig (P) nyári szabadság miatt zárva tart.
...a kamionstop nyári rendje szerint!
Magyarországon a kamionstop, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása — mind belföldeseknek, mind pedig nemzetköziseknek — szombatonként már 15:00 órakor elkezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. (Kivétel Szent István ünnepe, melyre alább részletesen kitérünk.) Az államhatártól a telephelyig való hazagurulás feltételeit szintén lejjebb taglaljuk.
Nemcsak Magyarországon okoz kellemetlenséget a kánikula: július 29-re vonatkozóan egy sor közép-európai országban hirdettek vörös, azaz legmagasabb szintű riasztási fokozatot a szűnni nem akaró hőség miatt. Csehországban 37 C a várható hőmérsékleti maximum, Szlovákiában 40 C, Horvátországban és Szerbiában 38 C, Szlovéniában 37, Montenegróban 40. Több olyan ország is van azonban kontinensünkön, ahol különös forróság esetén időszakos kamionstopot foganatosítanak az útburkolat védelmére tekintettel.
Tisztelt Tagjaink!
Mint korábban írtuk, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) kötött stratégiai megállapodásnak köszönhetően lehetőségünk van ajánlásokat tenni a kedvezőtlenül meghatározott díjköteles útszakaszok felülvizsgálatával kapcsolatban.