Ma Roxána, Szeréna napja van.

Hírek

Ötszáz kamion várakozik Romániában, hogy Nagylaknál beléphessen Magyarországra — jelentette a hirado.hu október 24-én (szerdán) a koradélutáni órákban. A 8 kilométeres sor az 56-os nemzeti ünneppel megtoldott hosszú hétvégénk idején alakult ki a túloldalon.

Szomorúan alakult a mögöttünk hagyott hosszú hétvége baleseti statisztikája. Október 19-23. között 559 közúti baleset történt Magyarországon, és tizenöten haltak meg útjainkon. A súlyos és halálos baleseteket főként személygépkocsival és motorkerékpárral közlekedők okozták.

Több európai országban már bevezettek, illetve fokozatosan alakítanak ki környezetvédelmi övezeteket, és a környezetvédelmi előírásokat is folyamatosan szigorítják (a közeljövőben elsősorban Németország és Olaszország vonatkozásában).

Talán már nem is számít hírnek, ha utak, autópályák mentén idegen gázolajtolvaj bandákat lepleznek le a hatóságok, ám ezúttal a napokban egy olyan tehergépkocsi-vezetőt állítottak elő a rendőrök, aki épp a saját munkáltatója kamionjának üzemanyagtartályából fejtette kannába a gázolajat Zalakomárnál.

Főként a kisáruszállító járművekkel és turistabuszokkal közlekedő fuvarozóknak fontos tudnivaló, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékünnepe körüli napokban országszerte számos útlezárás, megállási tilalom, korlátozás és terelés okozhat kellemetlenséget. A főváros forgalmi változásairól egyesületünk kérésére a Budapesti Közlekedési Központ Információs Szolgálata (BKK INFO) adott tájékoztatást.

A hazai közlekedők körében nem vált még bevett gyakorlattá, ám a KRESZ a 2012. szeptember 1-jétől hatályos módosításával már rendelkezik róla. Nem más ez, mint a nyugati mintára Magyarországon is bevezetett menekülőfolyosó vagy mentősáv, német nevén Rettungsgasse.

A magyar főváros köré tervezett vasúti körgyűrű (V0-ás) alapjaiban változtatná meg a közúti és vasúti áruszállítás hosszútávon várható arányát. Legalábbis egyelőre ezt szűrhetik le a teherforgalom nagy számainak diagramjait fürkésző logisztikai elemzők. A nyomvonalat tervezik, az építés várható befejezésére még 11 évet kell várni.

Olaszországban és Franciaország nagyvárosaiban egyaránt a gazdasági megszorítások és a növekvő munkanélküliség ellen tiltakoznak; helyenként rendőri tömegoszlatásra is sor került már — derül ki a sajtó október 9-10-i beszámolóiból. Mivel a megmozdulások többnyire a belső városrészekben zajlanak, ezért a fuvarozó vállalkozások közül főként a turistabusszal és kisáruszállító járművekkel közlekedőknek okoz kellemetlenséget a felfordulás.

Október 10-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát a MOL. A benzin szintén 2 forinttal lesz drágább. A különféle hazai kutak totemoszlopain 20-25 forintos különbség is felfedezhető.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.