Ma Viktória napja van.

Média

Januárban folytatja az MKFE a tárgyalásokat az ÉKM-mel

2026. január 1-én az útdíjtörvényben rögzített inflációkövető, azaz 4,3 százalékos infrastruktúradíj emeléssel, és változatlan külsőköltség díjjal indulhatnak el a magyar nehézgépjárművek az MKFE, hét szakmai szervezet és az Építési és Közlekedési Minisztérium között december 19-én megszületett megállapodásnak köszönhetően. A fuvarozók számára további, kiemelten fontos ügyekben is pozitív változást hozó dokumentum aláírásakor ugyanakkor az MKFE és a társegyesületek arról állapodtak meg az ÉKM vezetőivel, hogy januárban is folytatják az egyeztetéseket az alágazatot támogató döntések előkészítése és gyors megvalósítása érdekében.

Belgiumi útdíjváltozások (2025)

Belgiumban, az ország északi felén fekvő flamand, valamint a déli vallón régiókban egymástól függetlenül, más-más dátummal eszközöltek útdíjmódosítást 2025 folyamán az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan.

Buszos iskolai kirándulások jogi és szervezési ismeretei — 2025

Tisztelt Iskolaigazgató, kedves Osztályfőnök!

Az autóbuszos osztálykirándulások, gyermekutaztatások szervezése és kivitelezése mindig nagy felelősséget ró az osztályfőnökökre, pedagógusokra, kísérőkre. Különösen az országhatáron túlnyúló gyermekutaztatások kívánnak kellő körültekintést, hiszen a vonatkozó jogszabály 2017 óta az ő feladatkörükbe utalja az autóbuszos utaztatások feltételrendszerének való megfelelés kötelezettségét.

A 2024-es bilaterális engedélyek érvényességéről

Fontos tudnivaló a bilaterális engedélyeket használó fuvarozóknak, hogy — a bírságok elkerülése érdekében — célszerű felhasználás előtt ellenőrizni a bilaterális engedélyek érvényességi idejét, ugyanis néhány ország engedélye év végén, 2024. december 31-én lejár.

Hogyan (NE) válassz szoftvert? - Díjmentes webinárium szakértőktől fuvarozóknak

Kíváncsi vagy egy fuvarozói ügyviteli rendszer kiválasztásának buktatóira? Szeretnél tippeket kapni ahhoz, hogyan válaszd ki vállalkozásod számára a legjobbat? Meghallgatnád azokat a javaslatokat és (rém)történeteket, amelyek szakértők tapasztalatain alapulnak? Az Innomedio Kft. idén egy olyan háromrészes kerekasztal-beszélgetéssel jelentkezik, amelynek célja, hogy bemutassa egy fuvarozói ügyviteli rendszer kiválasztásának teljes folyamatát – a kiválasztástól, a bevezetésen át, a szoftver mindennapos használatáig.

TIN Support: 6 hónapig extra kedvezmények és ingyenes szolgáltatások MKFE tagoknak

Válassza Ön is a Transport in Nood (TIN Support) szolgáltatásait, amelyeket az MKFE tagvállalkozásai most 6 hónapig extra kedvezményekkel, vagy akár díjmentesen érhetnek el. A TIN Support többek között 24 órás folyamatos, több nyelvű háttértámogatással, jogi segítségnyújtással, személyre szabott fizetőkártya használattal és papírmentes IMI bejelentési lehetőséggel segíti a vállalkozások működését. Ha Ön MKFE tag, most további extra kedvezményekkel, vagy akár díjmentesen próbálhatja ki a TIN Supprot szolgáltatásait! Olvasson tovább a részletekért!

Elektronikus ügyintézésre köteles az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény» értelmében elektronikus ügyintézésre köteles (többek között) az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezet és az ügyfél jogi képviselője. Az elektronikus ügyintézés a természetes személy ügyfelek számára lehetőség. Természetes személy csak törvényben kötelezhető elektronikus ügyintézésre.

Osztrák-magyar gyűjtőfuvarozáshoz alvállalkozókat várnak

Egyesületünk teljes jogú tagja precíz és pontos alvállalkozókat keres magyar-osztrák viszonylatú gyűjtőfuvarozásban való részvételre.

Vialtis Telepass: utólagos fizetés Lengyelország úthálózatán

A Telepass — mint Lengyelország első akkreditált útdíjszolgáltatója — 2022. november 25-től a felhasználóknak utólagos fizetést is tud garantálni Lengyelország valamennyi díjköteles útján Vialtis Telepass SAT fedélzeti készülékkel.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.