Buszos iskolai kirándulások jogi és szervezési ismeretei — 2025-26


Az utazásszervező pedagógusok, osztályfőnökök, szülői munkaközösségi tagok számára díjmentesen letölthető, rövid, vázlatos, színes tájékoztatót állítottunk össze, mely vázolja a tanintézmények, buszos szolgáltatók és a diákutasok kötelezettségeit, támogatást nyújt a tanintézményeknek a rájuk vonatkozó jogszabályok egyszerű értelmezésében, s egyben hasznos segédletként végigvezeti az osztályfőnököket, szülői munkaközösségi tagokat az autóbuszos gyermekutaztatások szervezésének kezdő lépéseitől egészen az utazás befejezéséig.


A közlekedés veszélyes üzem. Mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak megnyugtató, ha a gyerekek kirándulását olyan buszos szolgáltató végzi, aki szakmai jártasságával, járműve műszaki színvonalával, gyakorlott buszvezetőivel szavatolni tudja a kirándulás biztonságát.


A lenti linkről megnyíló hasznos tájékoztatónk utat mutat abban, hogy a tanintézmény hogyan tud szűrni és választani a szolgáltatók között, s miként tudja magát védhetővé és visszaellenőrizhetővé tenni a buszos gyermekutaztatások tekintetében.


Fontos tudnivaló (melyet lenti tanácsadó PDF-összeállításunk is tartalmaz), hogy a szigorúbb feltételrendszer csak az országhatárt átlépő gyermekutaztatásokra vonatkozik! Belföldi osztálykiránduláshoz, táboroztatáshoz NEM szükséges alvási apnoé-igazolást kérni a buszvezetőtől, és nincs érvényben az a követelmény sem, mely szerint 13 évnél régebbi gyártású autóbusszal ne szabadna útra kelni. Ezek csak nemzetközi forgalomra érvényesek, ha a gyerekek elhagyják Magyarország közigazgatási területét!


Továbbítsa pedagógus kollégáinak, az iskolában dolgozó osztályfőnököknek, kirándulásszervezőknek és a szülői munkaközösségi tagoknak ennek a hasznos internetes weboldalnak az URL-linkjét!



Év közben hozzánk befutó fontos forgalmi változások osztálykirándulóknak:

UEFA-BL-döntő és budapesti forgalomkorlátozások 2026. május 30-án! »

Teljes pályazár az osztrák Brenner autópályán 2026. május 30-án! »

Nyáron hétköznap esténként is zárják a pesti alsó rakpartot »

Gyermekszállítási tilalmi nap Franciaországban 2026. augusztus 1-jén »


Kérdése van? Írjon autóbuszos titkárunknak közvetlenül a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

 

Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Teleki János Teleki János Gerulus Kft. Gerulus Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Végvári András Végvári András GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Teleki János Teleki János Gerulus Kft. Gerulus Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft.