A Magyar Autóklub is kifogásolja a kgfb-díjképzés hazai rendszerét

Alaptörvénybe ütközik, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Autóklub a gépjármű-felelősségbiztosítási törvény bonus-malus rendeletével szemben – nyilatkozta tegnap az Inforádiónak Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke.

A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottsága november 19-én tárgyalta a bonus-malus rendelet egyes rendelkezéseit, kiemelt figyelemmel azokra a képtelen körülményekre és következményekre, amelyek eredményeként sok éves balesetmentes vezetés után egy kisebb károkozás után akár a négyszeresére növekedhet a biztosítási díj. A Magyar Autóklub véleménye szerint – amely maradéktalanul tükrözi az MKFE álláspontját – a magyar biztosítók díjképzési rendszere átláthatatlan, a meghirdetett díjak 40-50 oldalas apróbetűs feltételekben szerepelnek, továbbá egyes biztosítóknál egy hónapon belül akár háromszor is változnak. Az Autóklub szerint ez a gyakorlat sérti a jogállamiságot.

Tegnapi közleményében az MKFE is kifogást emelt a biztosítótársaságok kgfb-díjszabási rendszere és a kirívóan magas díjtételek miatt, a Gazdaság Versenyhivatal és a Pénzügyminisztérium beavatkozását sürgetve.

(Forrás: Infostart.hu)

MKFE kommunikáció

RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. K és V KFT. K és V KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gál Sándor Gál Sándor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. K és V KFT. K és V KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szalkai Tamás Szalkai Tamás NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Kolesza György Kolesza György CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Gál Sándor Gál Sándor Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft.