ITM: a közúti fuvarozók a magyar emberek biztonságos ellátásáért dolgoznak

Köszönetet és tiszteletet érdemelnek a járművezetők, akik a közúti szállításban, különösen a nemzetközi forgalomban végzik a folyamatos áruellátáshoz nélkülözhetetlen feladataikat - fogalmazott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca közleményében, amit szombaton juttattak el az MTI-nek.

A közleményben emlékeztettek, az Operatív Törzs korábban döntött arról, hogy az Olaszország területéről érkező, ezért hatósági házi karanténba utalt, de a fertőzés jeleit nem mutató járművezetők, az indokolt elővigyázatossági követelmények betartása, és a hatóságok értesítése mellett munkába állhassanak.

„Arra kérjük a járványügyi hatóságokat, hogy a házi karantén alóli mentesítő nyilatkozat beérkezésének rögzítése után a lehető leghamarabb küldjenek válasz e-mailt vagy papír alapú érkeztetési visszaigazolást a gépjárművezetőnek, amellyel igazolni tudja nyilatkozata beküldését. Ezen felül a karantén alól mentesített gépkocsivezető adatait továbbítsák a rendőrségnek, hogy a legközelebbi határbeléptetéskor az adott személy már ne szerepeljen a hatósági karanténra kötelezettek listáján” - jelezte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének felvetései alapján.

Arra is kitért, hogy sokkal nagyobb megbecsülés illeti meg a gépjárművezetőket a rendkívüli helyzetben mutatott hozzáállásukért.

„Sajnos a gépkocsivezetők környezete egyre türelmetlenebbül, olykor kirekesztő módon lép fel velük és családtagjaikkal szemben. Pedig ezek az emberek elismerést érdemelnek, hiszen helyt állnak a járványhelyzet kellős közepén is, és azért dolgoznak, hogy a magyar üzletek és magyar vásárlók ellátása biztosított legyen” - fogalmazott Schanda Tamás.

(Forrás: MTI - ITM)

MKFE Kommunikáció

Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Németh Károly Németh Károly Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Németh Károly Németh Károly Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Bíró Tamás Bíró Tamás MG Sped Kft. MG Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. KOPP KFT. KOPP KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft.