Veszélyes áruk szállítása a COVID-19 miatt kialakult helyzetben

Az MKFE veszélyesáru-szakértője az IRU szakértőivel folytatott konzultációját követően tájékozódott a veszélyes áruk szállítását érintő kérdésekben, elsősorban arra vonatkozóan, hogy Magyarországon 2020. március 18-tól hivatalosan is felfüggesztették a veszélyes árut szállító gépkocsivezetők és tanácsadók tanfolyamait és vizsgáit.

A veszélyes áruk közúti szállítását érintően március harmadik hetében több ország és az IRU kezdeményezésére megszületett az M324 és M325 multilaterális megállapodás.

Az MKFE indítványozta az ITM-nél az M324 és M325 aláírását. Az ITM illetékes főosztálya arról tájékoztatott, hogy Magyarország döntött és csatlakozik az aláírókhoz.

A szükséges előterjesztések az ITM-ben már elkészültek. A megállapodások az aláírást követően azonnal életbe lépnek, melynek szövege a hivatalos értesítőben jelenik meg.

A veszélyes áruk szállítását érintő lényeges információk a következők:

Gépkocsivezetők ADR bizonyítványai:

„Az ADR 8.2.2.8.2 pontja első bekezdésének előírásaitól eltérően, minden olyan járművezetői oktatási bizonyítvány, amelynek érvényessége 2020. március 1. és 2020. november 1. között jár le, 2020. november 30-ig érvényben marad. Az ilyen bizonyítványokat öt évre meg kell újítani, ha a járművezető bizonyítja, hogy a 8.2.2.5 bekezdés szerinti ismeretfelújító képzésben részt vett és a 8.2.2.7 bekezdés szerinti vizsgát 2020. december 1. előtt letette. Az új érvényesség ideje akkor kezdődik, amikor a megújítandó bizonyítvány eredeti érvényessége lejárt.”

Azaz praktikusan a 2020. március 1. és 2020. november 1. között lejáró ADR bizonyítványok 2020. november 30-ig érvényben maradnak.

Egyrészt a lejárt ADR bizonyítvánnyal tehát lehet veszélyes árut szállítani, továbbá 2020. november 30-ig ún. ismeretfelújító vizsgák is tehetők, de a bizonyítványt nem a tényleges vizsga dátumától, hanem az eredeti bizonyítvány lejáratától hosszabbítja meg a hatóság.

A veszélyes árut szállító járműtartányok vizsgálatára vonatkozó rendelkezések:

A 2020. március 1. és 2020. augusztus 1. között lejáró tartányvizsgálatok (időszakos és közbenső) 2020. augusztus 30-ig érvényben maradnak. Ezeket a vizsgálatokat 2020. szeptember 1. előtt kell elvégezni.

Jármű-jóváhagyási igazolások:

A 2020. március 1. és 2020. augusztus 1. között lejáró jármű-jóváhagyási igazolások 2020. augusztus 30-ig érvényben maradnak. Ezeket a vizsgálatokat 2020. 09. 01. előtt kell elvégezni.

Kérjük tisztelt Tagjainkat, nagyon figyeljenek a dátumokra, mert az augusztus 1. után lejáró dokumentumokra már nem vonatkozik a halasztott érvényesség!

MKFE-kommunikáció

Gál Sándor Gál Sándor Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Nagy Imre Nagy Imre Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. K és V KFT. K és V KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Gál Sándor Gál Sándor Bertók Zoltán Bertók Zoltán Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Nagy Imre Nagy Imre Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. K és V KFT. K és V KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés