Fuvarozók is használhatják a világelső, magyar OBBPoint applikációt

Fuvarozók is használhatják a világelső, magyar OBBPoint applikációt

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2021 augusztusának első napjaiban élesíti az Országos Baleset-megelőzési Bizottság új applikációját, a világ első, önkéntes sebességfigyelő és hűségpont-alkalmazását.

Az „OBBPoint” névre keresztelt szoftvert bármely gépjármű vezetője letöltheti saját mobiltelefonjára. A felhasználók akkor kapnak pontokat, ha a sebességhatárokat betartva, szabályosan közlekednek. Az alkalmazással gyűjtött szabályossági jutalompontokat a későbbiekben különböző üzletekben és szolgáltatóknál kedvezményekre, ajándéktárgyakra lehet majd beváltani.


Az OBBPoint és a mögötte futó program használata önkéntes. Nem alkalmas adatgyűjtésre, sem a gépjármű és a gépjárművezető beazonosítására. Az OBBPoint nincs járműhöz kötve, és a vezető által bármikor ki- és bekapcsolható.


A rendszer érzékeli a jármű földrajzi helyzetét és haladását, és azt összeveti a központi út-nyilvántartásban szereplő, adott helyre érvényes sebességhatárral vagy sebességkorlátozással.

 

Mint Berzai Zsolt rendőr-alezredes egyesületünknek írott levelében kiemelte: a szoftvert akár busz- és tehergépjármű-vezetők is használhatják a magyar utakon, mert azt úgy tervezték, hogy minden olyan jármű mozgásának detektálására alkalmas legyen, melynek sebessége meghaladja a 40 km/h-t.

 

tovább a rendőrség közleményére »

Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft.