Mobilitási Csomag: a 3,5 t alatti kisáruszállító vállalkozásokat is érintik az új szabályok

Mobilitási Csomag: a 3,5 t alatti kisáruszállító vállalkozásokat is érintik az új szabályok

Az EU által 2020 nyarán elfogadott jogszabálycsomag a vezetési és pihenőidőktől kezdve a kiküldetési szabályokon át az unión belüli fuvarozási előírásokig számos ponton érinti a közút fuvarozókat. Az új előírások között szerepel az is, hogy a nemzetközi viszonylatban dolgozó, kizárólag 3,5 tonna megengedett össztömeg alatti járműveket üzemeltető árufuvarozó vállalkozásoknak legkésőbb 2022. május 21-től közösségi engedéllyel kell rendelkezniük az unión belüli szállításaikhoz.

A Brexit és a Mobilitási Csomag miatt szükséges módosítani a hazai jogszabályokon, amely folyamat egyelőre még nem zárult le, ugyanis kihirdetett jogszabályról még nem lehet beszámolni. Emiatt az még továbbra is függőben lévő kérdés, hogy kizárólag belföldi forgalomban kell-e fuvarozási engedélyt majd kiváltani, illetőleg az is, hogy a furgonos vállalkozások pénzügyi megfelelőségéhez járművenként mekkora összegű fedezetet kell biztosítani. A pénzügyi kritériumnál az uniós jog (1071/2009/EK rendelet) minimum szintet határoz meg: első jármű után 1.800 EUR, majd járművenként 900 EUR mértékben, de az adott tagállam dönthet úgy, hogy a 3,5 tonna feletti járművekre jelenleg is alkalmazott szinteket határozza meg: első járműnél 9.000 EUR, a további járművekre egyenként 5000 EUR összegben. Mivel a hazai jogszabály-módosítás kihirdetése előtt állunk, ezért a kisáruszállítóknak a fuvarozási engedélyek kiváltására nincs még lehetőségük, de érdemes előzetesen felkészülni a közelgő változásokra, elsődlegesen az engedélyhez szükséges feltételek megteremtésére (pl. külön képesítéssel rendelkező szakmai irányító).


Felhívjuk a figyelmet, hogy a fuvarozási engedélyhez szükséges pénzügyi megfelelősség igazolását az MKFE Biztosítási Alkusz kedvezményesen tudja biztosítani a fuvarozók számára! A pénzügyi igazolás megszerzéséről bővebb információt az mkfealkusz.hu weboldalon találhat, vagy megkeresésre az MKFE Biztosítási Alkusz munkatársai tudnak adni bővebb tájékoztatást.


A FUVAROZÁSI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉNEK KÉRVÉNYEZÉSÉNÉL BENYÚJTANDÓ IRATOK:

  • cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány (tevékenység bejegyezve, ha a kérelmező cégjegyzékben nyilvántartott cég és képviselőjének a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát vagy az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját a cégbírósághoz benyújtotta, és ezt a tényt a cégjegyzék tartalmazza, a közlekedési hatóság az iratot, valamint a cég cégkivonatát a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel szerzi meg.)
  • megfelelő pénzügyi helyzet igazolása (NAV, helyi adó, köztartozásmentes adózói adatbázis). Kaució: fedezetigazolás, könyvvizsgáló, letét
  • szakmai alkalmasság, jó hírnév igazolása (erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, munkaszerződés, megbízási szerződés, illetve kijelölt személy esetén szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítvány)
  • forgalmi engedély (tulajdonosi hozzájárulás)

Forrás: kormanyhivatal.hu


közlekedési hatósági elérhetőségek listája megyénként »


A Mobilitási Csomag furgonosokat is érintő egyéb szabályairól (például tachográf-kötelezettség, kiküldetési szabályok) részletes előadást hallhat az MKFE őszi tagi találkozósorozatán. Pontos információkat az egyes helyszínekről és időpontokról itt találhat »

 

Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERES Kft. VERES Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András Gál Sándor Gál Sándor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NTS Kft. NTS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nagy Imre Nagy Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. VERES Kft. VERES Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Végvári András Végvári András Gál Sándor Gál Sándor PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NTS Kft. NTS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nagy Imre Nagy Imre NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft.