Próbaterhelés a Lánchídon — rakparti forgalomkorlátozással

Próbaterhelés a Lánchídon — rakparti forgalomkorlátozással

Főként a fővárosi kisáruszállító és turistabuszos tagjainkat érinti, hogy 2022. november 12-én (szombaton) próbaterhelést végeznek a végső felújítási szakaszában lévő Lánchídon, ezért a budai rakparton forgalomkorlátozásra kell számítani.

A próbaterhelés keretében 24 darab, egyenként 20 tonnás teherautónak kell egyszerre felhajtania a hídra. A művelet idejére lezárják a budai rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között.


A főváros „legöregebb” hídjának felújítása jól halad: 2022. november 9-én elkészült a híd aszfaltozása, ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére. November 10-én a hiányzó két kőoroszlánt is visszatették eredeti helyükre.


Egyelőre még nincs információ arról, hogy a híd megnyitása után hány tonnás össztömeg-korlátozó táblát helyeznek ki, illetve turistabuszok majd milyen mértékben használhatják a hidat.


a BKK képes jelentése »


Kapcsolódó anyagunk:

Turistabuszok közlekedésének helyzetképe a Budai Várban »

Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Lévai László Lévai László Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NTS Kft. NTS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Lévai László Lévai László Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NTS Kft. NTS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft.