Kormányzati beavatkozás szükséges a fuvarozók versenyképességének javításához

Kormányzati beavatkozás szükséges a fuvarozók versenyképességének javításához címmel publikált szakmai cikket Gerlaki Bence, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért felelős helyettes államtitkára és Balás Tamás, gazdaságfejlesztési stratégiáért felelős főosztályvezetője. Amennyiben továbbra is nemzetgazdasági szempontból kiemelt ágazatnak tekintjük a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatot, úgy a versenyképesség részleges helyreállításához kormányzati beavatkozás szükséges, melynek kézenfekvő területe lehet a napidíjak felülvizsgálata - fejtik ki a szerzők az anyagban.
Az utóbbi években a fuvarozó szakmát folyamatos sokkok érték: a COVID-19 pandemia és az orosz-ukrán konfliktus a globális ellátási láncok akadályozását, az ársapka kiengedése az üzemanyagárak drasztikus emelkedését eredményezték. A fuvarozói szakma folyamatosan sofőrhiánnyal küzd, becslések szerint mintegy 8-10 ezerrel kevesebb gépjárművezető van a szükségesnél, ami jelentős béremelkedési kényszerrel jár. Mindezeknek köszönhetően a közúti fuvarozási árindex brutális emelkedését lehet tapasztalni, a legfrissebb adatok szerint a belföldi szállításban az árak közel 35 százalékkal növekedtek” – summázzák a szakértők az elmúlt időszak fuvarpiaci történéseit. Hozzáteszik, hogy a hazai fuvarozással foglalkozó cégek teljesítménye nem csak nemzetközi szinten, hanem már belföldön is romlik, a KSH legfrissebb előzetes adatai szerint a belföldi fuvarteljesítmény látványosan visszaesett 2022-ben.

Ahogyan azt az MKFE több alkalommal jelezte a döntéshozók felé, a cikk is rámutat, hogy mindez annak ellenére történik, hogy „a 2015-ben elfogadott 1560/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat» célja éppen a nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságú, a GDP mintegy 5 százalékát megtermelő logisztikai és közúti fuvarozási ágazat versenyképességének javítása volt, de mára ezek a kedvezmények nagyrészt erodálódtak, a hazai fuvarozó vállalkozások számos területen kedvezőtlenebb helyzetben vannak a nemzetközi, és különösen a harmadik országokból érkező versenytársaikkal szemben”.

A cikk – összhangban az MKFE hosszú ideje napirenden lévő kezdeményezéseivel» – kiemeli, hogy a régióban a magyar napidíj messze a legalacsonyabb, és a lemaradásunk különösen nagy a két legfontosabb versenytársországhoz, Romániához és Bulgáriához képes, ezért e kedvezőtlen folyamatok megállításához, a munkaerő elvándorlás megfordításához, a versenyképesség visszaszerzéséhez kézenfekvő megoldás lehet az adómentesen adható juttatások felülvizsgálata, ami már rövid távon is éreztethetné kedvező hatását.

Barna Zsolt az elmúlt időszakban folyamatos egyeztetett mások mellett az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetőivel annak érdekében, hogy az alágazat működését támogató legfontosabb ügyekben érdemi előrelépés szülessen.

Reményre ad okot, hogy a GKI továbbképzés vizsga nélküli teljesíthetősége és a közlekedési korlátozási rend felülszabályozása után most egy újabb, a szakma minden szereplőjét húsbavágóan érintő, a versenyképességünket alapvetően meghatározó kérdésben tudunk újabb fejezetet nyitni a kormányzattal folytatott konzultáció során – fogalmazott az MKFE elnöke. – Bízom benne, hogy a nemzetgazdaság számára kiemelt alágazatunk érdekeit szem előtt tartva gyors döntés születik ebben a kérdésben is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy megállítsuk a magyar személyszállító és árufuvarozó vállalkozások egyre gyorsuló piacvesztését, és javítsuk a szakma versenyképességét belföldön és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy ebbe folyamatban kulcsszerepe van a munkaadói oldalnak is: a vállalkozások felelőssége az, hogy a gépkocsivezetők számára a lehetőségeinkhez képest a legjobb feltételeket és munkakörülményeket biztosítsuk. Ebben jelent komoly támogatást a kamionstop rugalmassá tétele, a GKI-val kapcsolatos könnyítések, valamint a belföldi és nemzetközi napidíj emelése. Számítunk a kormányzat pozitív döntéseire.



A teljes cikket ide kattintva» olvashatja el.

(Forrás: Világgazdaság)



MKFE Kommunikáció
GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. NTS Kft. NTS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. NTS Kft. NTS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft.