Napidíjemelés: 85 euró lesz a nemzetközi, 9000 Ft a belföldi napidíj

Érdekképviseleti siker: a nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban adható napidíj 60 euróról 85 euróra, míg a belföldi munkavégzés esetén 3000 forintról 9000 forintra emelkedik – derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium MTI-hez is eljuttatott közleményéből ».

 „A nemzetközi viszonylatban több mint 40%-os, a belföldi napidíj esetén háromszoros emelésre az MKFE tett javaslatot, ezúton is köszönjük a kormány gyors döntését  – mondta el az új szabályok bejelentését követően Barna Zsolt az MKFE elnöke. – Az elmúlt hetekben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium koordinálásával intenzív szakmai egyeztetés folyt, amelynek részeként a tárca és az érdekképviselet alaposan megvizsgálta a magyar közúti személyszállító és árufuvarozó vállalkozások piaci helyzetét. A legfrissebb, már 2023. első hónapjainak adatait is elemző felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a magyar vállalkozások versenyképessége romlik, a hazai cégeket egyre inkább kezdik kiszorítani a piacról a konkurens külföldi fuvarozók, mások mellett a román és bolgár áruszállítók. Ezt a folyamatot az MKFE álláspontja szerint csak gyors és célzott kormányzati beavatkozással lehet megállítani, ezért szorgalmaztuk a napidíjemelés ügyének mielőbbi napirendre tűzését és az új szabályok kidolgozását.

Az MKFE és a GFM közötti egyeztetések során a tárca is hasonló álláspontra helyezkedett, megállapítva, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállításához, a munkaerő elvándorlás megfordításához, a versenyképesség visszaszerzéséhez kézenfekvő megoldás lehet az adómentesen adható juttatások felülvizsgálata, ami már rövid távon is éreztethetné kedvező hatását.

Ahogyan arról a közelmúltban a GFM is beszámolt, a régióban a magyar napidíj messze a legalacsonyabb, és a lemaradásunk különösen nagy a két legfontosabb versenytársországhoz, Romániához és Bulgáriához képest. Ráadásul az elmúlt években számos olyan esemény és változás történt – a Mobilitási csomag hatásai, a COVID-19 pandemia, az orosz-ukrán konfliktus, az üzemanyagárak drasztikus emelkedése – amelyek negatívan hatottak az alágazatra. E folyamatok eredményeként a szállításra rakódó költségek az elmúlt két évben a nemzetközi fuvarozásban 25, a belföldi fuvarozásban 35 százalékkal emelkedtek. Tovább rontja a helyzetet az alágazatot sújtó sofőrhiány, ami jelentős béremelkedési kényszerrel jár.

 „A belföldön és külföldön is megfigyelhető további piacvesztés, a bérverseny, valamint a 10 ezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a kormány áttekintette a helyzetet – áll a GFM közleményében. – A kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva.  A kormány a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatát elfogadva az adómentesen adható napidíjat belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emeli. A magyar cégekre vonatkozó napidíjak ennek köszönhetően régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni.

Az új szabályok alkalmazásának részleteiről a Magyar Közlönyben történő megjelenést követően adunk tájékoztatást.

MKFE Kommunikáció

Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Ivanov György Ivanov György Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. VERES Kft. VERES Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Ivanov György Ivanov György Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft.