A kishaszongépjárműveket és buszokat is kiterelhetik a mérőállomásra

A kishaszongépjárműveket és buszokat is kiterelhetik a mérőállomásra

Tagvállalkozásaink körében 2026 májusában ismét terítékre került az a közlekedési helyzet, amikor a járműveket változtatható jelzésképű táblával terelik ki a mérőállomásra. Fontos tudni, hogy a közútkezelő nemcsak a nehéz-tehergépjárművek körében végez szűrést, hanem — 2,5 tonnás utasítással — akár kisárufuvarozókat és buszokat is kiirányíthat a mérlegházhoz komplex, társhatósággal együtt történő ellenőrzés céljából. A korábban Bánrévénél tapasztalható szituáció az országban bárhol előfordulhat! A szabálysértéshez rendelt bírságtétel 2025 szeptemberétől 1.250.000 forintra emelkedett!


A közlekedőket olykor váratlanul éri egy-egy ismert útszakaszon a korábban nem tapasztalt jelzés, mely változtatható jelzésképű tábla formájában utasítja a jármű vezetőjét a mérőállomásra történő kisorolásra. Előfordul, hogy a járművezető tekintete átsiklik az utasításon megjelenő tizedesvesszőn (2,5 t helyett 25 tonnaként értelmezi), így kishaszongépjárművével elmulasztja a kisorolást. Légyeges tudni ugyanakkor, hogy az össztömeg alapú ellenőrzésekre való kitereléseknél az ellenőrző hatóság a jármű megengedett legnagyobb össztömegét veszi alapul!


A témáról 2025 őszén írtunk részletesebben, amikor — a bánrévei jelenség kapcsán — felvettük a kapcsolatot a hatóságokkal, és hivatalos levélváltás keretében próbáltunk meg érvényt szerezni a jóhiszemű közlekedők indokainak, szakminisztériumi-államtitkári és adóhatósági-felsővezetői szinten kezdeményezve a bírság visszavonását.


Egyesületünk változatlan álláspontja, hogy a szabálysértéshez rendelt közigazgatási bírságösszeg indokolatlanul magas; különösen, hogy jóhiszemű közlekedők körében a kisorolás eltévesztése a járművezető pillanatnyi figyelmetlenségből is adódhat, mely a közlekedés többi résztvevőjére nézve nem jelent sem személy-, sem vagyonbiztonsági kockázatot. A vonatkozó bírságtétel eredetileg 1.040.000 forint volt – amelyet korábban is magasnak ítéltünk –, azonban a jogalkotó ezt (a bírságtételek általános növelésének keretében) 2025. szeptember 18-tól 1.250.000 forintra emelte. Az MKFE meglátása, hogy az ilyen indokolatlanul magas bírságösszegek – jóhiszemű tévesztés esetén – nem a közlekedésbiztonság javítását szolgálják, hanem a kisvállalkozások mindennapos működését lehetetlenítik el. Különösen igaz ez azokban az esetekben, ahol az utólagos kiterelésnél történt mérésnél egyértelműen igazolódik, hogy a jármű nem volt túlsúlyos.


Javasoljuk a gépjárművezetőknek, hogy az ország valamennyi súlymérő állomásánál (Bánréve mellett pl. M1 Lajta, M7 Zalakomár, M5 Lajosmizse, M86 Vámoscsalád, M4 Kengyeles) fokozottan figyeljék a változtatható jelzésképű táblák utasításait, és a rendkívül magas bírságok elkerülésének érdekében minden esetben tartsák be a mérlegelésre vonatkozó kitereléseket, ügyelve arra, hogy ezekre már 2,5 tonnás jelzéssel is sor kerülhet!


tovább a korábbi hírfolyamunkra »

.

.

Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki János Teleki János BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Végvári András Végvári András Zséder Kft. Zséder Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Persped Kft. Persped Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. Teleki János Teleki János BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft.