Tanfolyamaink: változnak a vizsgaidőpontok

A hatósági és jogszabályi előírások változásainak eleget téve az MKFE Közúti Közlekedési Akadémia módosítani kényszerült a képzési rendszeren.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság („NKH”, szakmai tevékenységünket felügyelő, engedélyező szervezet) a szaktanfolyamok szervezését és vizsgáztatását érintő szabályzatait alapjaiban átdolgozta. Ezzel párhuzamosan új, a korábban megszokott eljárásokat is átstrukturáló jogszabályi előírások is megjelentek. Ebből következően társaságunk (továbbra is a gépkocsivezetők időbeosztásának való legjobb megfelelés, illetve a sikeres tanfolyami záróvizsgák és a maximális rugalmasság-ügyfélközpontúság érdekében) változtatni kényszerül a képzési rendszerén.


A jövőben az ADR vizsgák dátuma marad a tanfolyamot követő keddi nap, de a vizsga időpontja egy órával korábban lesz, azaz a tanulóknak délután 3 órára kell majd megjelenniük a vizsga megkezdéséhez.


A GKI vizsgák esetében nagyobb a változás. Az elméleti oktatás pénteken reggel 8 órakor kezdődik, és a képzés kedd délutáni vizsgával zárul (hasonlóan a fenti ADR tanfolyami és vizsgamenethez). Az április végére tervezett GKI vizsgánk esetében a képzés április 27-én kezdődik, és április 30-i vizsgával zárul — mivel az azt követő kedd munkaszüneti nap!


A vizsgák jelentkezési határideje — mind az ADR, mind a GKI képzések esetében — a tervezett vizsga előtti 10. naptári nap (illetve az azt MEGELŐZŐ munkanap), azaz az április 17-i ADR vizsgánkra legkésőbb holnap (április 6-án) délutánig lehet jelentkezni.


Tudjuk, hogy ez — főleg eleinte — nagyobb odafigyelést és pontosabb tervezést kíván, de a vizsgázókat az NKH által biztosított felületen a határidők után sajnos már nem tudjuk regisztrálni, így a tanfolyami részvételük lehetséges lenne ugyan, de záróvizsgát nem tudnak tenni...


Áprilisi tanfolyamaink — 2012


Megértésüket megköszönve, üdvözlettel:


Közúti Közlekedési Akadémia
1238 Budapest, Nagykőrösi út 349.
Tel.: (1) 289-0026, fax: 06-1/283-8599
Hódi Magdi: 30/556-32-16; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Gazsi Mónika: 30/664-25-30; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Sandolita Kft. Sandolita Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. NTS Kft. NTS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. WSZL WSZL Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.