Csornai terelés a 86-oson (helyesbítés)

Helyesbítésre szorul a csornai forgalomterelés kapcsán adott korábbi tájékoztatásunk, ugyanis nem egy többkilométeres útszakaszon, csupán a város vasúti átjárójánál lesz korlátozás. Mint szóltunk róla, ősszel felújítják Csorna belterületén a 86-os főút vasúti átjáróját. A helyszínt 2012. szeptember 28-án 16:00 órakor zárják le, és október 8-án 06:00 órakor nyitják meg.

Erről a GYSEV Zrt. közleményben tájékoztatta egyesületünket. Helyesbíteni kell azonban, hogy a 86-os út csupán a vasúti átjáró 100 méteres körzetében lesz zárva, s ott a kamionok (néhány méterrel arrébb) csak egy sávban, igen nehézkesen fognak tudni elhaladni. Mint kiderült, a vasúttársaság nem kötelező jelleggel, csak alternatív útvonalként ajánlotta a Csorna - Farád - Bogyoszló - Sopronnémeti - Szil kerülőutat; ez azonban az MKFE szerint nem helyes.


Egyesületünk nem látja célravezetőnek, hogy a tranzitforgalom a kistelepülésekre zúduljon; különösen, hogy az ottani (alig 5 méter széles) mellékutakon nehezen fér el két, egymással szemben közlekedő tehergépkocsi, s olyan kanyarulatok is vannak arra, melyeket egy nyerges járműszerelvénnyel lépésben lehet bevenni. Az MKFE szeptember 11-én egyeztetett az érintett községek polgármestereivel, akik megerősítették: útjaik nemcsak alkalmatlanok a tranzit-teherforgalom bonyolítására, de tiltakozó megmozdulást is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha a forgalom terelése e meggondolatlan terv szerint valósulna meg. Egyesületünk párbeszédet szeretne folytatni a polgármestereken túl magával a GYSEV-vel is egy ésszerűbb megoldást sürgetve, hisz a „kisfalvas” kerülés nemcsak az ottani lakóknak, hanem a tehergépkocsi-vezetőknek is kellemetlen tortúra, s egyben plusz üzemanyag-költség.

 

Bodnár Imre Bodnár Imre Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft.