Itt a magyar Rettungsgasse, bár kevés autós tudja

A hazai közlekedők körében nem vált még bevett gyakorlattá, ám a KRESZ a 2012. szeptember 1-jétől hatályos módosításával már rendelkezik róla. Nem más ez, mint a nyugati mintára Magyarországon is bevezetett menekülőfolyosó vagy mentősáv, német nevén Rettungsgasse.

A rendelkezés célja, hogy autóúton vagy autópályán balesethez igyekvő mentők, rendőrök, tűzoltók stb. a lehető leggyorsabban eljussanak a segítségre szorulókhoz. A KRESZ-módosítás tehát hazánkban is előírja, hogy azokon az autópályákon és autóutakon, ahol az azonos irányú forgalom két vagy ennél több sávon bonyolódik, torlódás esetén a két egymás melletti sávban araszoló járműveknek jobbra és balra kell húzódniuk, hogy a két kocsisor között ezáltal képezzenek szabad folyosót, melyen a megkülönböztető (kék) jelzésüket használó járművek és a forgalmat ellenőrző autók végigszáguldhatnak.


Háromsávos úton a belső sávban balra, az összes többi sávban pedig (így a középsőben) jobbra kell húzódni. Ha szükséges, a félrehúzódásnál a terelővonalakat is át lehet lépni.


A menekülőfolyosóról egy ideje Csehországban, Németországban, Svájcban és Szlovéniában is hasonló rendelkezés van már érvényben. Ausztria 2012. január 1-jén tette kötelezővé a közlekedőknek. Ha egy autópályán történt baleset előtt az araszoló gépjárművek valóban partnerek a folyosó kialakításánál, akár emberéletet is megmenthetnek.


VIDEO (1) - youtube: ahogyan működnie kellene »

VIDEO (2) - youtube: ahogyan most működik »

 

DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kolesza György Kolesza György Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft.