Featured

Tömegkarambol az M5-ösön: mi volt, mi lesz?

Tragikus hír árnyékolta be a mögöttünk álló hétvégét: augusztus 30-án, péntek hajnalban egy nyerges járműszerelvény hátulról belerohant az előtte lassításra kényszerülő gépkocsisorba az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ócsa és Gyál között. Mint a nyomokból kiderült: a 26 éves bolgár kamionsofőr fékezés nélkül csapódott a járműoszlopba, így rögtön felmerült, hogy a fiatalember elaludt a volán mögött. Tényleg ez történhetett? Vajon elítélik-e? Mit tehetünk az elalvásos balesetek megelőzésére? Ilyen és hasonló esetekkel foglalkozunk cikkünkben.

Az ütközés következtében 3 ember meghalt, és mintegy 30 sérültet kellett kórházba szállítani. A három áldozat román állampolgárságú, a sérültek között sok volt a külföldi.


Bármilyen hangulatú is a közvélekedés egy-egy ilyen eset kapcsán, egyelőre korai lenne ítéletet alkotni a kamionos fölött. Bár az első vizsgálatok valóban az elalvást valószínűsítik leginkább, hosszabb szakértői vizsgálat fogja kideríteni vagy megerősíteni, hogy tényleg ez történt-e. Mivel azonban egyértelmű, hogy ő okolható a balesetért, a férfit a szokásos forgatókönyv szerint vasárnap délelőtt előzetes letartóztatásba helyezték. A sofőr egyelőre nem tett vallomást.


A vizsgálatnál kulcsfontosságú lesz, miről tanúskodnak a tachográf dokumentumai. Mint minden kamionos előtt ismert: a bolgár fiatalembernek 29 napra visszamenőleg kell igazolnia magát digitális tachográf-kártyájával vagy analóg korongokkal; s a nem vezetéssel töltött szabadidejéről is 29 napra visszamenőleg kell felmutatnia tevékenységigazoló lapjainak eredeti, géppel kitöltött példányait.


Ha a hatósági procedúra és az igazságügyi szakértői vélemény során bebizonyosodik, hogy (figyelmetlenségével, gondatlanságával vagy elalvásával) egyértelműen ő okozta a szerencsétlenséget, az új Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) szerint — kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset előidézéséért — két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.


Az elalvásos balesetek különös hangsúly kaptak a több éven át egyesületünk részvételével folyó Tehergépjármű-balesetkutatási Projekt elnevezésű kutatás-sorozatban.


Az elalvás a leggyakoribb ok...?

Nem véletlen, hogy a balesetek többsége az éjszakai vagy hajnali órákban történik — emeli ki a nol.hu-nak adott korábbi interjújában dr. Radics Judit pszichiáter főorvos, alvásszakértő, aki szerint már a váltott műszak is megterheli a szervezetet. Éjfél és hajnali négy óra között a leggyengébbek a figyelmi funkciók, s lassú a reakcióidő is — állapítja meg a doktornő. A cikk egyébként részletesen foglalkozik az elalvásos balesetek megelőzési lehetőségeivel, s példaként említi az USA útjain a forgalmi sávokat egymástól elválasztó úgynevezett akusztikus burkolati jeleket, rázósávokat. A nol.hu cikke ».


Az alvásbetegség is felelős lehet

A fáradtság és aluszékonyság — mint kockázati tényező — a közlekedési balesetek mintegy 30%-áért tehető felelőssé — szögezi le az Országos Alvásterápia Központ. Talán kevesen hallottak a fokozott figyelmet kívánó munkakörökben dolgozókat erősebben sújtó betegségről, az ún. alvási apnoe-ról. E kór hátterében az áll, hogy alvás közben a garat összeszűkül, elzáródik, ezért a beteg veszélyesen hosszú ideig nem kap levegőt. Ez a légzészavar az alvás során folyamatosan ismétlődik. Az ilyen beteg képtelen kipihenni magát. Látszólag panaszmentes, azonban súlyos koncentrációs problémák, memóriazavarok, reakcióidő-lassulás, fáradékonyság, hirtelen elalvásra való hajlam kíséri életét. A tünetek szinte észrevétlenül, fokozatosan, évek alatt alakulnak ki, és egyre súlyosbodnak. Ez a betegség egy, az Egyesült Államokban készült felmérés alapján a felnőtt (30-60 év közötti) nők 8 %-át, a férfiak 24%-át érinti.


Az alvási apnoe egyik legveszélyesebb hatása járművezetés közben jelentkezik. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban végzett vizsgálatok szerint az alvási apnoe baleseti kockázatot 9,5-szörösére növeli, mely lényegében az ittas vezetéssel azonos kockázatnövekedés! A megfelelő diagnózis után a betegség jól kezelhető, a pácienseknél mind az életminőség, mind az egészségügyi és a baleseti kockázat a normális szintre állítható vissza. Fontos ezért, hogy azok, akik nagy baleseti kockázattal járó munkát végeznek, szűrővizsgálatra menjenek. Egyesületünk korábban az Országos Alvásterápia Központtal állt szakmai kapcsolatban, ezért bátran merjük ajánlani a szervezet diagnosztikai szolgáltatásait. Minderről bővebben a www.alvasterapia.hu honlapon olvashat.


Minden 10. baleset fáradtság vagy elalvás miatt következik be a hazai utakon. Ez a markáns megállapítás pedig már az egyik legilletékesebb hazai szakember, G. Németh György, az alváskutatással is foglalkozó Benyovszky Orvosi Központ vezetőjének szájából hangzott el, akivel kedves tagjaink az AutóKözlekedés című folyóiratunk márciusi számában találkozhattak (22 - 24. o. cikk »). A halálos kimenetelű balesetek közül minden ötödik vezethető vissza valamelyik alvásbetegségre — mondja.


Mit tegyen a gépkocsivezető, ha fáradt?

A fent idézett cikkben G. Németh György szerencsére nem hagy egyedül az alvás-anomália labirintusában: hasznos tanácsokkal és hétköznapi praktikákkal mutatja meg a kivezető utat. Nyomtassa ki gépkocsivezetőjének ITT » !


Visszatérve a jogra...

Egyesületünk hamarjában megpróbált utánanézni: hogyan zajlott a bírósági tárgyalás azokban az esetekben, melyek az elmúlt évek emlékezetes, tragikus baleseteit követték.


Szeged: bíróság előtt a 14 fő halálát okozó kamionos »

Autó és motor balesete: ki volt a vétkes? (vezess.hu) »

Megállóban gázolt a buszsofőr (hvg.hu) »

Halálos balesetet okozott a fékhiba és a kopott gumi (vezess.hu) »

Rezesová-baleset: épp terítéken a tárgyalás»

BALESETMENTES UTAT KÍVÁN AZ MKFE!

 

Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lévai László Lévai László PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kolesza György Kolesza György Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lévai László Lévai László PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Kolesza György Kolesza György