A közlekedéspolitikai államtitkárral tárgyalt Wáberer György és Somogyi Gábor

Szeptember 12-én a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban – dr. Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár meghívására - tárgyalást folytatott Wáberer György MKFE elnök, miniszterelnöki megbízott, Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára és a társ érdekképviseletek néhány vezetője.

A megbeszélésen dr. Homolya Róbert elmondta, hogy a közlekedéspolitika és a minisztérium számára a közúti fuvarozás ugyanannyira fontos terület, mint az infrastruktúra fejlesztés. Az EU Mobilitási Csomagjával kapcsolatos feladatokat érintve az államtitkár jelezte, hogy a jövő héten Tallinban sorra kerülő közlekedési miniszterek tanácskozása okán már most felélénkültek a diplomáciai kapcsolatok, ezért is kér minden tárgyalási „muníciót” az érdekképviseletektől. A felkérésnek eleget téve Somogyi Gábor, az MKFE főtitkára a mai napon elküldte az államtitkárnak az IRU múlt heti, többek között ebben a témában megtartott ülésének összefoglalóját.

A TSM rendszer bevezetésével összefüggésben dr. Homolya Róbert aláhúzta, hogy az azzal kapcsolatban készülő miniszteri rendelet még tartalmazhat változásokat, ezért is kérte, hogy havonta kerüljön sor a mostanihoz hasonló megbeszélésekre, amelyeken az érdekképviseletek beszámolhatnak a tengelysúlyméréssel kapcsolatos tapasztalataikról, észrevételeikről és javaslataikról.

Somogyi Gábor felvetésére, miszerint aggályosnak látszik, hogy a külföldi szabálysértők valóban a hazai fuvarozókhoz hasonló elbírálásban részesülnek majd, az államtitkár elmondta: heteken belül megoldódik minden közúti ellenőri csoportnál a bankkártyás fizetés lehetősége, így elhárul az akadály a bírság azonnali beszedése, azaz meg nem fizetése elől. Ezzel egyidejűleg tovább erősítik a közúti ellenőri egység létszámát is.

Az MKFE főtitkára Homolya Róbert szavaira reagálva kiemelte, hogy a külföldi szabálysértőkkel szemben minden indokolt esetben élni kell a járművisszatartás lehetőségével, hogy a kiszabott bírságok valóban beszedhetők legyenek, és kellő visszatartó erőt jelentsenek a harmadik országos fuvarozók számára is.

Somogyi Gábor a megbeszélésen ismét jelezte, hogy lassan halad a de minimis program megvalósulása. Az államtitkár szerint dolgoznak a pályázati feltételek összeállításán, az erről szóló érdekképviseleti tárgyalások szeptember közepén kezdődhetnek meg.

Wáberer György miniszterelnöki megbízott a találkozón az engedélygazdálkodással kapcsolatban nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a fuvarozó társadalom csak az ukrán kontingens csökkentését támogatja a hamarosan sorra kerülő tárgyalásokon. A miniszterelnöki megbízott ezt követően azt erősítette meg, hogy kedvező visszhangja van a közúti ellenőrzéseknek, ugyanakkor ezúttal is a teljes létszám mielőbbi felállítását sürgette.

 

MKFE kommunikáció

Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Teleki János Teleki János Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Teleki János Teleki János Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft.